Borrell: Oroszország el fogja veszteni a háborút

2022. október 17. 11:08

Az uniós tisztviselő szerint „erkölcsileg, politikailag és katonailag” is el fogja veszíteni a háborút Oroszország.

2022. október 17. 11:08
null

Josep Borrell a Külügyi Tanács ülésére érkezve újságíróknak fejtette ki véleményét, miszerint a végső győzelem érdekében továbbra is támogatást kell biztosítani Ukrajnának.

Oroszország egyre inkább elszigetelődik, erkölcsileg, politikailag és katonailag el fogja veszteni az ukrajnai háborút”

– jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozása előtt hétfőn.

A főképviselő fontosnak nevezte az Európai Unió katonai segítségnyújtásának fenntartását Ukrajna számára, valamint azt, hogy megkezdjék a kiképző misszió munkáját az ország határain kívül. „Az unió elkötelezett amellett, hogy az ukrajnai háborúban elkövetett háborús bűnök felelőseit elszámoltassák” – hangsúlyozta az uniós diplomácia vezetője.

(MTI)

Nyitókép: Gavriil Grigorov / SPUTNIK / AFP

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
utolsó kisgazda
2022. október 18. 06:19
Aki az oroszokat támogatja, az magyar hazaáruló! Orbán oroszbarát. Rohadjon meg!
NullaSalus
2022. október 17. 20:09
Ezt majd akkor hiszem el, ha egész Ukrajnából kiverik őket.
wasserwoman
2022. október 17. 18:47
egy uj Nostradamus ? nem,csak egy középszerü pártpolitikus
kalhana
2022. október 17. 15:13
Jóslatokat inkább Dódónából kérünk, ha nagyom kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!