Az aláírók: Csehország, Észak-Macedónia, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Montenegro és Románia államfője. Hiányzik a sorból a köztudottan oroszbarát Bulgária és Szerbia első embere, harmadikként pedig Novák Katalin. A magyar államfő amúgy buzgón és gyorsan írja alá az eléje tolt törvényeket, és derűsen mosolyogva is, ahogy a hivatalos fényképeken láthatjuk.
Most viszont munka nélkül maradt az elnöki töltőtoll, bár az elnökasszony semmit sem kíván annyira, mint a békét. Imádkozott is érte sokszor nyilvánosan a »jóistenhez«. Nyilván most is a gondviselésre bízza a béketeremtés ügyét.
Ő maga a hét végén a kormányfővel együtt a pár éve leégett és azóta közpénzből felújított Ráday utcai Református Kollégiumban időzött. »Áldás, békesség!« köszöntéssel és nagyanyja receptje alapján sütött stanglit kínálgatva üdvözölte mosolyogva a megjelenteket.”