„Bevállaltuk, végignyomtuk” – erről miért nem ír a német sajtó?

Konopás Noémi és Veczán Zoltán írása

„Egy-két nappal azután, hogy kitört a háború, megérkeztek az első orvostanhallgatók Ukrajnából.

– kezdte lapunknak Alpár Alán, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese. Ő fogta össze azt a kemény munkát, amelynek eredményeként jelenleg több, mint 120, az orosz– ukrán-háború elől menekülő orvostanhallgató folytathatja tanulmányait a magyar államnak köszönhetően az ország egyik legrangosabb intézményében. Mint a rektorhelyettes elmondta, a hallgatók többsége nem ukrán állampolgár – nekik a fronton kell szolgálniuk – hanem főleg afrikai, de sokan vannak Indiából és más távol-keleti országból is.

„Amikor a fiatalok özönleni kezdtek a háború sújtotta Ukrajnából, nagyon gyorsan meghoztuk a döntést, hogy vendéghallgatói státuszt fogunk biztosítani számukra” – emelte ki Alpár Alán. Hozzátette, már a háború első napjaiban Merkely Béla rektor személyesen fogadta a hallgatókat a kollégiumban. Először, akiket tudtak, elszállásoltak, majd megkezdődött a végeláthatatlannak tűnő munka: kétezer diák benyújtott kérvényét kellett tüzetesen átböngészni cirillbetűs indexeikkel együtt. „Visszaástam az orosz ismereteimet” – mesélte a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy

csak az Ukrajnából menekült hallgatók bizonyítványaival, vízumaival és egyéb, például egészségügyi dokumentumaival foglalkozott abban az időszakban, amikor javában zajlott az egyetemen a „felvételi periódus”, amikor is ezernél is több új hallgatót is be kellett beiskolázni összesen 98 országból.

A hallgatók magyarországi taníttatásának finanszírozását hamarosan a magyar állam vállalja magára: a Stipendium Hungaricum program keretein belül országosan ezer Ukrajnából menekült fiatalt segít az ösztöndíjprogram nemcsak ingyenes oktatással, de lakhatással is. Normális körülmények között a kreditátvételi- és elismerési folyamatnak nagyon szigorú feltételei vannak: tantárgyanként 75 százalékos átfedés kell, hogy legyen a Semmelweisen megkövetelt tárgy tartalma, és a korábbi intézményben végzett között. „A Semmelweis-diploma nagyon súlyos dolog, garancia a minőségre” – emelte ki. Az Ukrajnából menekült diákok esetében Alpár Alán bevallása szerint messzemenőkig a humanitárius oldalt helyezték előtérbe. „Nyilván az intézmény hitelességét szem előtt tartva döntöttünk egy-egy diákról, de nem kezeltük olyan szigorral, mint ahogyan ezt általában szoktuk.” – mondta. Ugyanakkor – teszi hozzá – így az oktatás során kell majd pótolnunk bizonyos hiányosságokat, hogy felzárkóztassuk ezeket a fiatalokat.

„Óriási gesztus ez a magyar államtól,

– hangsúlyozta a rektorhelyettes hozzátéve, „mondhattuk volna, hogy kapacitáshiány miatt nem tudunk felvenni Titeket, de nem tettük. Bevállaltuk, végignyomtuk. Büszkék lehetünk az elvégzett munkára”. Persze, a kritikusok hangoztathatják, hogy az állam önti ki a pénzt ezzel az ösztöndíjprogrammal az ablakon, de „a hallgatók kötelezettséget vállnak arra, hogy tanulmányaik végeztével visszamennek a szülőhazájukba és így a képzésükkel, áttételesen ugyan, de számos afrikai, indiai régiónak segítünk” – hangsúlyozta a rektorhelyettes. A támogatás elősegíti a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését is, minőségfejlesztését és nem utolsó sorban Magyarország jó hírnevét keltve erősíti a gazdasági és a magyar tudományos elit nemzetközi kapcsolatait is.

Az ezer vállalt hallgatóból mintegy 250-et, vagyis az összes hallgató negyedét vette át a Semmelweis. „A támogatást ugyan az államtól kapjuk, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az egyetem kapacitásai is végesek, minőségi munkát kell végezni” – húzza alá a rektorhelyettes. Hozzátette, „láthatatlan, de borzasztó sok munkát végeztünk, azt nem mondom, hogy a covid-járvány után, amiből az egyetem szintén oroszlánrészt vállalt, ez még hiányzott, de szép munka volt, örömmel tettük”

Nemcsak a tanulmányi osztály, de az angol és a német hallgatói önkormányzat is – mint a rektorhelyettes fogalmazott – fantasztikus munkát végzett, a kulturális különbségekkel megküzdve segítette a fiatalokat a beilleszkedésben, tankönyvbeszerzésben és még fórumot is segítettek szervezni nekik, ahol a menekült diákok feltehették kérdéseiket.

– mesélte Alpár Alán. Nem csoda: képzeljük el, egyetlen kitörési lehetőségként elindultak a hazájukból egy teljesen idegen országba szerencsét próbálni. A családjuk nagy áldozatokat hozott taníttatásukért. Majd kitört a háború, az anyaország nem tudott helyet biztosítani az ottani egyetemekre. A hallgatók alól az élet teljesen kirántotta a talajt. Voltak, akiket pár hónap választott el csupán a diplomától. „Kétségbe voltak esve, és akkor megérkeztek Magyarországra, ahol felkaroltuk őket és láttuk, ahogy kinyílnak, tervezni kezdenek és egyre nagyobb bizalommal fordulnak hozzánk. Felemelő érzés” – érzékeltette a rektorhelyettes. „Bántja az embert, hogy Magyarországot sokszor rossz színben tűnteti fel a nemzetközi sajtó, valahogy odáig nem hallatszanak el az ilyen, és hasonló kezdeményezések. Márpedig el kellene, hogy hangozzék ez is.

Lapunknak érintettek korábban is beszámoltak élményeikről, mint például az a bangladesi, egyébként szemésznek tanuló rezidens, akit a bécsi bangladesi nagykövetség és egy magyar plasztikai sebész segítségével juttattak ki Ukrajnából, s kapott végül szállást az egyetem kollégiumában, valamint lehetőséget tanulmányai folytatására.

Azóta eltelt fél év, az érintettek nyilatkozókedve valamelyest alábbhagyott, a kellemetlen kezdeti izgalmak után belesimultak az ehhez képest kissé szürke magyar hétköznapokba. De érkeztek újabb hallgatók is, például Geofrey Chrizostom Ngaiza, a másodéves orvostanhallgató, aki több mint 24 órát vonatozott a magyar határig, lévén a harcok tűzfészkében, Harkivban tanult az ottani, Vaszilij Karazinról elnevezett egyetemen. Mint elmondja, a Semmelweis Egyetem „szállást és esélyt adott nekem a tanulmányaim folytatására, amiért nagyon hálás vagyok”. Mindez persze sok alkalmazkodást igényel a részéről is, napjait eléggé kitöltik az egyetemi teendők, itt tölti ideje nagy részét is. Egyébként őt sok társához hasonlóan a Kunigunda úti kollégiumban szállásolták el, így nincs túl közel az egyetemhez, de ezt nem bánja, noha a jövőben szeretne kemény munkával a lehető legjobb orvossá válni, és hálás lenne, egy közelebbi szálláshelyért; mindazonáltal egészen

érzi magát, mint elmondja, hogy „tagja lehet a Semmelweis csodálatos családjának”.

Nyitókép: Semmelweis.hu