Nagygyűlést és felvonulást tartanak a leszbikusok Budapesten

2022. szeptember 29. 19:36
Közleményükben kiemelték, hogy Budapesten és Varsóban segíteni kell „a feminizmussal és az LMBTQ-közösséggel kapcsolatos pozitív üzenetek terjesztését.”

A EuroCentralAsian Lesbian Community (Európai és Közép-Ázsiai Leszbikus Közösség, rövidítve: ELC) szeptember 29-e és október 1-je között Budapesten, a CEU-n tartja harmadik éves konferenciáját – számolt be a Magyar Nemzet.

Az ELC által kiadott közlemény szerint a konferenciájuk célja, hogy „segítsék a feminizmussal és az LMBTQ-közösséggel kapcsolatos pozitív üzenetek terjesztését”, ami véleményük szerint

különösen fontos Magyarországon és Lengyelországban.

Szombaton felvonulást is szerveznek

A Labrisz Leszbikus Egyesület közreműködésével megvalósuló szombati, nyíltan politikai felhangú eseményen – amelynek útvonala az Erzsébet tér–Deák Ferenc tér–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Fővám tér lesz – részt vesz Malin Björk baloldali európai parlamenti képviselő is, aki munkája során már több alkalommal lépett fel hazánkkal szemben, bírálva, hogy Magyarország nem hajlandó tömegesen migránsokat betelepíteni területére.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tegnap tüntetés volt a szivhang törvény ellen . A hvg-n egy kommentelő azt írta, hogy kevesen voltak, de sok volt közöttük a külföldi.
Itt is erre lehet számítani.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés