Az orosz elnök a részleges mozgósítást már a mai, azaz a szeptember 21-ei nappal elrendelte. Putyin kiemelte: csak azokat sorozzák be, akik tartalékosok.
Pontosabban, tesszük hozzá, azokat érinti a rendelet,
akik tartalékosok és voltak már katonai szolgálatban. Ne felejtsük el, hogy Oroszországban kötelező sorkatonaság van: vagyis a bejelentés jogilag az összes orosz férfit érintheti!
Az orosz elnök aláírta az erről szóló rendeletet. „Hangsúlyozom, hogy a mozgósítás keretében behívott orosz állampolgárok a szerződés alapján szolgálatot teljesítők minden előnyét megkapják. A népünket mindenáron megvédjük. Minden csapásra válaszolni fogunk, erre azoknak is felhívom a figyelmét, akik atomcsapással fenyegetőznek” – mondta az orosz elnök.
Vlagyimir Putyin leszögezte: