A baloldalon sem tapsolnak Gyurcsányék árnyékkormányának

2022. szeptember 21. 18:00
Sorban jöttek a negatív vélemények és odamondogatások, egyelőre csak Ujhelyi István fogalmazott meg pozitív véleményt. A Mandiner megkereste az eddig nem reagáló pártokat is. Ők sem lelkesednek az ötletért.

Finom szólva sem aratott osztatlan sikert Gyurcsány Ferencék árnyékkormány-alakítása az ellenzéki oldalon, ami persze már azért sem meglepő, mert a csapatban kizárólag DK-s politikusok kaptak árnyékminiszteri posztot. Bár a megalakulását bejelentését követő háttérbeszélgetésen Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke elmondta,

más pártokból is felkértek személyeket az árnyékkormányba, akik el is fogadták a felkéréseket, de pártjuk letiltotta őket.

Hogy kikről van szó, azt azonban Molnár nem árulta el.

Csupán egyetlen párton kívüli van a „keretben”: Szitka Péter, Kazincbarcika MSZP-s polgármestere, aki Dobrev árnyékkormányának vidéki önkormányzati ügyekért felelős főtanácsadója lesz.

Ez most nem aktuális

Akik nyilvánosan eddig reagáltak a bejelentésre, azok korántsem nyilatkoztak pozitívan.

A magát egyébként államférfinak tartó Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt fejtegette, hogy aki ilyen „időpillanatban” azzal hitegeti az embereket, hogy az árnyékkormány bármivel többet tud tenni mint az ellenzéki képviselők, „az egész egyszerűen nem mond igazat”. Hozzátette:

ez a bejelentés, csak bontja az ellenzéket.

A korábbi Momentum-elnök, az EP képviselő Donáth Anna sem rejtette véka alá elégedetlenségét, ahogy Facebook bejegyzésében leszögezte:„Magyarország következő kormánya nem ma és nem holnap fog felállni. Ezért a tagjairól sem ma fog döntés születniA választók 5, 10 vagy akár 15 százalékának támogatása ugyanis nem elegendő ahhoz, hogy leváltsuk ezt a kormányt. Egy kisebbség – legyen az bármilyen erős, ha kisebbség – nem fog kormányt váltani” – írta Donáth, aki szerint

az április 3-i választás egyértelmű üzenete az volt, hogy nem áll választói többség a jelenlegi ellenzék mellett.

A momentumos képviselő nem hagyta ki, hogy még egyet odaszúrjon Gyurcsányéknak. Azt írta: „Hogyan várhatnák a választóktól, hogy majd beállnak egy olyan ellenzék mögé, ahol a többséget a 2010 előtti letűnt korszakhoz kötődő személyiségek alkotják?”

A Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom közleményben reagált, azzal a felütéssel, hogy árnyékkormány helyett a „tiszták koalíciójára” van szükség. A bukott ellenzéki miniszterelnök-jelölt szervezete szerint Dobrevék bemutatkozása sok mindenre választ adott. Felhívták a figyelmet, hogy „az árnyékkormány névsora mellőzte a civileket és a szakembereket, így azt mindössze egy DK-s pártkáderekből álló csapat alkotja.”

„A Mindenki Magyarországa Mozgalom nem Orbán Viktor árnyékában kíván dolgozni, éppen ezért mi ki fogunk állni a fényre a tiszták koalíciójával” – közölték, hozzátéve, hogy ebben

a szakértelem és a rátermettség lesz a meghatározó.

Az LMP az MSZP és a Jobbik szerint sem ez a megoldás

Eddig egyedül a szocialisták EP képviselője, Ujhelyi István nyilatkozott pozitívan Dobrevék lépéséről, a politikus az ATV-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: Mindenki a maga útját választja, ő pedig örülök annak, hogy összeségében az ellenzék – ki-ki más módon – de a rendszer lebontásán dolgozik. Ujhelyi szerint ha választani kellene, hogy Dobrev Klárának vagy Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, akkor sokkal jobban örülne az előzőnek. Ezzel együtt rögtön azt is hozzátette, hogy ő más utat választott, hiszen

saját mozgalmat épít Esély névvel, amelyhez már több ezren jelentkeztek be az elmúlt hetekben.

Szerettük volna megtudni a többiek, így az LMP a Jobbik és az MSZP véleményét is, ezért küldtünk nekik kérdéseket.

Az LMP kérdésünkre így reagált: „Az LMP - Magyarország Zöld Pártja szerint a jelenlegi politikai helyzetben teljességgel kiszámíthatatlan, hogy mi történik a következő országgyűlési választásokig. Álláspontunk szerint még a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások együttműködési stratégiájáról sem lehet felelősségteljesen nyilatkozni. Egyet azonban biztosan tudunk: a következő önkormányzati választásokig Karácsony Gergely zöld ígéreteit a létező összes felületen számon fogjuk kérni, és ciklusa végén értékeljük, hogy ezekből mennyit valósított meg.”

Az MSZP is reagált megkeresésünkre, azt írták: "Magyarország valódi megélhetési katasztrófával áll szemben.Ma a magyar embereket érintő problémákkal kell foglalkozni,

nem lehet egy pártra koncentráló árnyékkormánnyal csökkenteni a rezsiszegénységet.

Ezt csak széleskörű konszenzuson alapuló baloldali, szociáldemokrata elvek mentén kidolgozott megoldásokkal lehet elérni."

Az MSZP-t megkérdeztük Szitka Péter szerepvállalásáról is, amelyre úgy válaszoltak: „Szitka Péter továbbra is a Magyar Szocialista Párt színeiben politizál, nem tagja az árnyékkormánynak. MSZP-s politikusként ad tanácsokat a hozzá forduló demokratikus ellenzéki politikusok számára”. 

A Jobbik megkeresésünkre közölte: A jelenleg eszkalálódó, súlyos energia- és rezsiválság alapjaiban rendezi át a magyar emberek hétköznapjait, jövőbeli terveiket és eddigi stabil egzisztenciájukat. Egy ilyen embert próbáló gazdasági katasztrófa idején, amikor emberek százezrei nem tudják, milyen étel kerül másnap az asztalra, vagy éppen, hogy miből fogják kifizetni jövőhónapban a gázszámlát,

a magyar társadalomnak leginkább fényre – felelős, megfontolt, átgondolt válságkezelő intézkedésekre – van szüksége, nem pedig árnyékra. 

Az Országgyűlésben helyet foglaló pártoknak most az a legfontosabb feladata, hogy rábírják a kormányt azon intézkedési javaslatok elfogadására, amelyek valódi és azonnali segítségnyújtást jelentenek az embereknek.

A párt szerint ez az időszak nem a pártpolitikáról vagy az erődemonstrációról kell, hogy szóljon, hanem a megélhetési válságba került magyarok millióinak megmentéséről. A Jobbik, mint felelős, jobboldali, konzervatív párt legfontosabb feladatának pontosan ezt tartja – hangsúlyozta lapunknak küldött válaszában a párt sajtóosztálya. 

Fidesz: Nyilvánvalóvá vált, ami eddig is az volt

Természetesen a kormányoldal sem hagyta szó nélkül a bejelentést. A Fidesz szerint nyilvánvalóvá vált, amit régóta mondtak: 

Gyurcsány Ferenc a vezér a baloldalon, és ő akar visszatérni a hatalomba a saját embereivel. 

Az egész baloldali választási kampány egy színjáték volt, akkor is végig Gyurcsány irányított és Gyurcsány akart visszatérni a hatalomba” – ttték hozzá közleményükben.

A KDNP szerint az árnyékkormány tagjainak bejelentése egy „fontoskodó színjáték”, amellyel a DK újabb „csodafegyvert” kínál az ellenzéki politikából kiábrándult szavazóknak. „Az árnyékminiszteri névsorban ismét a régi szocialista és liberális kötődésű politikusok sejlenek fel, akik a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején aktívan részt vettek a magyar családok devizahitelekbe hajszolásában. Gyurcsány Ferenc, aki egyszer már tönkretette az országot, most felesége háta mögé bújva próbál figyelmet szerezni magának és pártjának” – írták.

Mindezek tükrében némi meglepetést jelent, hogy az Idea Intézet felmérése szerint az ellenzéki szavazók többsége (74 százalék) szerint igenis van értelme az árnyékkormány megalakításának. Nem meglepő módon leginkább a DK szavazói nyilatkoztak erről pozitívan (86 százalék), de a felmérés szerint a momentumosok 78 százaléka is támogatja a lépést. A felmérés szerint a jobbikosok 67, míg az MSZP-szavazók 73 százaléka vélekedik hasonlóképpen.  

Nyitókép: a DK árnyékkormánya (Fotó: Dobrev Klára/Facebook)

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A többi meg annak örül, hogy a szukához hozzá se fér.

Csak egy kávét, vagy kettőt...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés