Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

„Rendet és fegyelmet” akar teremteni az államfő Belaruszban.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden elrendelte a biztonsági erők mozgósítását és a törvények szigorítását, hogy „rendet és fegyelmet teremtsen az országban” – közölte a BelTa hírügynökség.
Az államfő az intézkedést a fehérorosz nemzetbiztonsági tanács titkárával, Aljakszandr Volfoviccsal tartott megbeszélését követően jelentette be, egyebek között azt állítva, hogy az ellenzék hatalomátvételre készül. Hozzátette, hogy Ukrajnában alakulatokat képeznek ki nemcsak a hatalomátvételre, de arra is, hogy az országot a NATO-blokkhoz csatolják.

– idézte az államfőt a BelTa.
Lukasenka már korábban is beszélt arról, hogy Ukrajnában külföldre szökött fehérorosz harcosokat képeznek ki fegyveres felkelés kirobbantására a saját hazájukban. Oroszország február végén átfogó hadműveletet indított Ukrajna ellen, részben szövetségese, Fehéroroszország területéről. A nemzetközi közösség számos büntetőintézkedést hozott Moszkva ellen, ezek egy része Fehéroroszországra is kiterjed.
(MTI)
Nyitókép: EyePress News / AFP