Mi az? – Két és fél milliószor több van belőle, mint emberből és hat lába van

2022. szeptember 19. 21:23
Egy új becslés szerint ezen állatok együttes tömege több, mint a vadon élő összes madáré és emlősé együttvéve.

Húsz billiárdra – 20.000.000.000.000.000 – becsüli a Földön a talajban és a fákon élő hangyák számát egy nemzetközi kutatócsoport; ez azt jelenti, hogy minden emberre két és fél millió hangya jut. A Würzburgi Egyetem kutatója, Patrick Schultheiss vezette kutatócsoport becslései szerint a hatlábú rovarok együttes súlya meghaladja az összes vadon élő madárét és emlősét együttvéve.

Mivel egyes régiókról és a hangyák egyes élettereiről nincsek adatok, a kutatók szerint a rovarok valós száma még a becsültnél is nagyobb lehet – áll a tanulmányban, amelyet hétfőn közölt az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a Proceedings (PNAS).

A tanulmány szerzői 450 hangyakutatást értékeltek ki, ezek az összes kontinens 1300 élőhelyéről tartalmaztak adatokat,

és lefedték a legjelentősebb olyan természetes élőhelyeket, ahol a hangyák előfordulnak a felszínen.

Korábbi becslések sokkal kevesebbre taksálták a Földön élő hangyák számát, két amerikai biológus 1994-ben például 1 és 10 ezer milliárd közé becsülte a globális populációt. A friss kutatás szerzői szerint ez azzal magyarázható, hogy a két amerikai tudós csak dél-angliai régiókban mérte a hangyasűrűséget és ezt vetítette ki a Föld egészére.

A PNAS-ban közölt kutatás szerint a felszínen élő hangyák közel kétharmada - 61 százaléka - a trópusi esőerdőkben és a trópusi szavannákon él. A hangyáknak több mint 15 ezer faja és alfaja van, de a valós szám ennél nagyobb is lehet, mert létezhetnek még felfedezetlen fajok is. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a hangyák jelentősen hozzájárulnak az ökoszisztémák fennmaradásához, például azzal, hogy terjesztik a növények magvait.

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"According to our estimates, the global ant population is 20 x 10 to the power of 15 – that is, 20 quadrillion animals. That is a 20 with 15 zeros, which is hard to grasp and appreciate."
Annyira nehéz ezt a számot felfogni, hogy a mandinak nem is sikerült..
Szóval ez azt jelenti hogy 20.000.000.000.000.000 hangya osztva 8.000.000.000 emberrel= két és fél millió hangya/ember. Szóval a 2500 nem jó megoldás.

3 nagyságrendet tévedsz. Lefelé.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés