A helyzet egyre súlyosabb: már stratégiai kulcshelyekről is a frontra küldik az ukránokat – a szakértők aggódni kezdtek
A légvédelem miatt aggódnak a szakértők.
Idén is ezrek próbálnak meg eljutni a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak az Uman nevű város zsidó temetőjében található sírjához, hogy szokás szerint táncos, vidám ünnepléssel üljék meg az idén szeptember végére eső zsidó újévet.
Ultraortodox zsidók tömegei szokásos zsidó újévi zarándoklatukra Ukrajnába, Uman városba tartanak a figyelmeztetések ellenére – jelentette a helyi média.
Idén is ezrek próbálnak meg eljutni a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében lévő Uman város zsidó temetőjében található sírjához, hogy szokás szerint táncos, vidám ünnepléssel üljék meg az idén szeptember végére eső zsidó újévet. Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes a 12-es kereskedelmi TV csatorna értesülése szerint a közelmúltban egy megbeszélésen azt mondta Izrael moszkvai nagykövetének, hogy Oroszország nem tudja garantálni az Umanba látogató zsidók biztonságát.
Bogdanov hangsúlyozta Alexander Ben Zvi nagykövetnek, hogy Izraelnek meg kell akadályoznia állampolgárai Ukrajnába utazását.
Oroszország csütörtökön ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy Moszkva rakétákat tervezne lőni a zsidó zarándoklat idején Umanra. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője egyenesen „abszurd gondolatnak és természetesen hamisnak” minősítette Podoljak kijelentéseit. Zaharova a Kan közszolgálati adónak azt nyilatkozta, hogy komolyan kell venni a figyelmeztetéseket, és
Az újévi zarándoklatra évente több tízezer vallásos zsidó tartott Umanba, de Izrael idén többször is óva intette a hívőket a háború miatt a látogatástól. Uman Ukrajna középső részén, Kijevtől délre található, és korábban érték orosz rakéták. Az umani zarándoklatot a Szovjetunió fennállása idején kevesen gyakorolták, de az 1991-es összeomlás után tízezresre nőtt az évente oda érkező vallásos zsidók száma. Jaír Lapid miniszterelnök felszólította az izraelieket, hogy az „életveszélyes helyzet” miatt kerüljék el Umant, és a múlt héten hasonló figyelmeztetést adott ki Ukrajna izraeli nagykövetsége is.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipe