Civilizációk energiája

„Nem csak kenyéren és vízen él az ember” – írja a Máté evangéliuma. Ugyanakkor a „nem csak” kifejezés megmutatja, hogy a kenyérre és a vízre éppúgy szüksége van az embernek, mint a szellemi javakra. Sok szó esik manapság a Nyugat szellemi válságáról, a hagyományos értékek kiüresedéséről, az újmarxis­ta irányzatok elnyomó jellegéről, a hazaszeretet, a hit és a család iránti elköteleződés visszaszorulá­sáról és arról, hogy a Nyugat a saját értékeit megtagadva képtelen lesz felvenni a kesztyűt a nála tettrekészebb civilizációkkal. Ráadásul – ahogy a Szentírás is rávilágít – nem csak szellemi természetű problémák nehezítik a helyzetet. Az erőforrások feletti kontroll szintén szükséges előfeltétele egy civilizáció jó teljesítményének, mint ahogy a Nyugat felemelkedésének története erre tűpontosan rá is világít.

Közhely, hogy a Nyugat civilizációs előnyét fejlett technikájának, iparának és katonai erejének köszönhette. Ezek létrejöttében persze szerepet játszottak az olyan értékvállalások, mint a világ megismerésének keresztény parancsa, majd a felvilágosodás tudományos és politikai programja. Ahogy mondani szokták, benne volt a lehetőség a Nyugatban, a sikerhez azonban másra is szükség volt: természeti erőforrá­sokra. Az energiahordozók intenzív használata nélkül a Nyugat sosem tett volna szert ekkora verseny­előnyre. Ahogy egymást követték az ipari forradalmak, úgy nőtt meg civilizációnk energiaigénye, ami újabb energiahordozók használatát vonta maga után. E források feltárásában és kiaknázásában a Nyugat mindig is élen járt. Ez adta sikerének anyagi alapját, amire aztán a szellemi alapokat építeni lehetett. Most azonban érvényesülni látszik egyfajta „elsőkből lesznek az utolsók” effektus. Energia-előállítás szempontjából fontos nyersanyagaink egyre inkább kimerülnek, s a külső területeken található erőforrások feletti ellenőrzés is kicsúszik a Nyugat kezéből.

Az 1900-as évek elején az öt legnagyobb energia­hordozó-kitermelő között a nyugati civilizáció országait találjuk, az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Németországot vagy Franciaországot, ma már csak az USA szerepel a top ötben. Európa jó pozíciója a kőolajra, a földgázra és – bizonyos kivételekkel – az atomenergiára épülő világrend alatt szépen elpárolgott. Hasonló a helyzet a 21. századi technológiához nélkülözhetetlen ritkaföldfémek esetében, ahol a kínai kitermelés egyedül meghaladja a következő országok teljes termelését.