BRFK: Tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni

2022. augusztus 19. 17:15
A BRFK viszont ismét „előíró-korlátozó” határozatot hozott.

A rendőrség pénteken a honlapján tette közzé: „a véleménynyilvánítás szabad, Budapest megbénítása továbbra sem” című közleményét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a korábbi szervező újra bejelentette augusztus 20-ától 31-ig tervezett fővárosi gyűlését.    

A BRFK viszont ismét „előíró-korlátozó” határozatot hozott, amelynek értelmében továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni vagy traktorokkal a rakpartokat elfoglalni. A résztvevők a Dózsa György út két külső forgalmi sávján gyakorolhatják gyülekezési jogukat, illetve a közlekedési szabályok betartásával vonulhatnak a helyszínekre.

A gyűlés szervezőjének nyilatkozataival szemben továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni, traktorokkal rakpartokat, hidakat elfoglalni” 

– nyomatékosította a rendőrség. Felhívták a figyelmet, hogy a a rendőrség a jogsértések elkövetőivel szemben törvényesen, arányosan és határozottan fel fog lépni.

A rendőrök intézkedni fognak azokkal szemben, akik a határozatban foglaltaktól eltérő módon, a közlekedési szabályokat megsértve érkeznek a gyűlésre, tartózkodnak annak helyszínén, vagy távoznak onnan. „A rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, azonban ez nem eredményezheti mások jogainak aránytalan mértékű csorbítását” – fogalmazott a BRFK.

(MTI)

Nyitókép/illusztráció: VINCENT JANNINK / ANP MAG / ANP via AFP

Összesen 243 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Úgy látszik olcsó a nafta, ilyesmire is fussa. Klímageri megy majd vízágyúzni, hogy ne kelljen járatni a légkondit.

Két rendőr elég velük szemben, mert ha ellenszegülnek, akkor jön a többi. A traktorukra meg gondolom szükségük van később is. Alapos közúti ellenőrzés, leveszik a rendszámot, kap hazafelé egy ideiglenes, a legrövidebb útra szóló útvonal engedélyt, ami két-három órán belül lejár. Aztán újra vizsgáztatva vissza kapják a forgalmit.

Ennél nyilván egyszerűbb az engedélyezett helyen tüntetni.

Pont erre gondoltam:-) Budapestre traktorral behajtani tilos:-)

De hát Feri megüzente, hogy jönnek........Feri fog ülni az első traktoron, a másodikon Klári.......majd a tüntetés végén elmennek egy tehenészetbe ganézni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés