Természetesen ez még messze van, de óriási előrelépés, hogy sejtszinten, egyelőre sertésekben működik.
Az ominózus kutatásról kérdeztük Piros Lászlót, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika transzplantációs részlegének docensét, aki „rendkívül figyelemreméltónak” nevezte a kísérletet. Úgy véli, a kutatásnak köszönhetően a tudomány akár közelebb is juthat ahhoz, hogy a potenciális szervdonorok köre tovább bővüljön és így több alkalmas szerv álljon rendelkezésre. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy még további vizsgálatokra van szükség, hiszen az, hogy a technika sejt- és molekuláris szinten működik, még nem jelenti azt, hogy a szervek szintén is működjék.
A koktél lehet a titok
Miről is van szó? Az amerikai kutatók három csoportra osztva, száz sertést vontak be a vizsgálatba, mélyen elaltatták őket, majd leállították a szívüket. Miután egy órán át halottak voltak, az egyik csoportba tartozó sertéseknél véglegesen leállították a vérkeringést és a szervezetük oxigénnel való ellátását, majd ezt a kontrollcsoportot további három csoportra osztva vizsgálták 0, 1 és 7 óránál. A másik csoportnál úgynevezett ECMO-t alkalmaztak, aminek lényege, hogy a szív és a tüdő munkáját pótló, külső szerkezetet kapcsoltak az állat vérkeringésbe, ez pumpálta a vért és az oxigént a szervekbe. „Az ECMO-módszer nagyon nem új, a covid-járvány idején is lehetett hallani róla, akkor alkalmazták, amikor a vírus már annyira roncsolta a tüdőszövetet, hogy a légzőfelület nagy része elveszett, aminek következtében a szervezet nem tudta ellátni a vért oxigénnel” – mutat rá Piros László.
A harmadik csoport sertéseinél a kutatók egy saját maguk fejlesztette, az ECMO-módszerhez nagyon hasonló, úgynevezett OrganEx rendszerre kötötték az állatokat. Ez a szerkezet az állatok vérével összekevert, szintén oxigenizált speciális „perfúziós koktélt” pumpált a sertésekbe hat órán keresztül.