Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Eddig tartottak igényt szolgálataira.

Szerdán véget ért Molnár Enikő jobbikos karrierje, a Mandiner.hu úgy értesült, hogy a Jobbik a szerdai napon szerződést bontott Jakab Péter kabinetfőnökével. Portálunk úgy tudja, Molnár szerződése a hónap végéig érvényes.
Vélhetően anyagi gondokkal ezek után sem kell majd szembenéznie Jakab Péter jobbkezének, ugyanis információnk szerint számítanak a szolgálataira az országgyűlési képviselő új mozgalmában, „A Nép Pártjában”. Úgy tudni, Jakab augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen jelenti be hivatalosan, hogy új pártot alapít.

Érdeklődtünk a Jobbik sajtóosztályánál, meg tudják-e erősíteni értesülésünket, ám cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. Továbbá arra is kíváncsiak voltunk,
Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.