Brutális baleset Amerikában

2022. augusztus 14. 08:13

A baba szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta az esetet.

2022. augusztus 14. 08:13
null

Megrázó balesetről számolt be a híradó.hu: egy térfigyelő kamera rögzítette azt a szörnyű esetet, amikor egy sofőr elgázol egy nőt és a gyermekét New York városában. A videón egy fekete terepjáró sofőrje két rendőrrel beszélget az út szélén. Ezt követően az egyik rendőr int a társának, majd a terepjáró sofőrje egyik pillanatról a másikra elhajt a helyszínről.

Csak a sofőr gondolkodás és körültekintés nélkül lépett a gázpedálra.

Az autó nekicsapódott egy 28 éves nőnek, aki éppen gyermekét tolta át az úttesten egy babakocsiban. A gyermek kirepült a kocsiból, és több métert zuhant, az anya pedig egy parkoló autónak csapódott. A gondatlan sofőr egy 35 év körüli férfit is elütött, aki éppen egy teherautóból pakolt ki.

Csodával határos módon, a gyermek túlélte

A balesetet csodával határos módon mindenki kisebb sérülésekkel túlélte. A 28 éves anyuka térdsérülést szenvedett, a babakocsiból kirepült gyermekének pedig szerencsére csak a csuklója sérült meg. A 35 éves férfi könnyebb sérüléseket szenvedett a lábán – közölték a rendőrök.

Mindhármukat egy közeli kórházba szállították.

A hatóságok tájékoztatása szerint a sofőrt először gyanús rendszámtáblája miatt állították meg a rendőrök. Az autót azóta a város másik részén megtalálták, a sofőrt továbbra is keresik.

Nyitókép: A baleset előtti pillanat. Fotó: Képernyőkép.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
józan paraszti ész
2022. augusztus 15. 11:12
Te gyenge elméjű! Nem én hivatkoztam a magyar jogszabályra hanem akinek válaszoltam (nem te voltál az). Az ami szerinted nem igaz nem biztos,hogy hülyeség. Libsi - igen tipikus libsi gondolkodás a véleményed tényként kezeled. Ez alapján vagy libsi. Azt, hogy mit szabad és mit nem, és mi alapján büntetnek a jogszabályok határozzák meg. Ha valaki a magyar jogszabályra hivatkozik, akkor a válaszban én is joggal teszem azt. "Az mivel jobb, te nagyonhülye, TE?" Ezt még te sem érted. Mi itt a jobboldalon nem vagyunk kirekesztőek, így az idióták is maradhatnak, így maradj. Táboron belül nem vitatkozok, így részemről vége.
Vikijo
2022. augusztus 14. 09:45
Nagyon jó híradás hiszen reálisan közvetíti a viszonyokat a mai világban.
Carsac
2022. augusztus 14. 09:33
Hétvégén mindig ez a hülye hírszerkesztő van szolgálatban? Francba, állítsatok rá egy 'bot, még az is értelmesebb híreket szerkeszt, kevesebb hazugsággal. Vagy linkeljétek át a mandiner honlapot a hvg-telex-444 háromszögbe, talán még azzal is kevesebb kárt okoztok. Bár utóbbival kapcsolatban vannak fenntartásaim. Akárcsak az ilyen hazug című, bérfirkászokhoz méltó hírszerkesztést illetően.
fejedlm
2022. augusztus 14. 09:02
Az ezüst autó, aminek nekicsapódik a nő a végén hová megy? Itt mindenki hülye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!