Ukrán miniszterelnök: Mindenki lenyugodhat, nagyon jó lesz, ha belépünk az EU-ba!
Denisz Smihal hosszan sorolta, mennyi mindent hoz majd az Unió közös asztalához Ukrajna.
Lényeges a döntési helyzetben lévő vezető személyisége a háborúk kirobbantásában.
„Tanultuk: a történelmi konfliktusok katonai összecsapásokban csúcsosodnak ki, melyek hátterében olyan tételek húzódnak meg, mint célterületek megszerzése, ásványi lelőhelyek birtoklása vagy egyszerűen csak az élethez szükséges feltételek és adottságok – például víz, termőföld – nyújtotta biztonság garantálása. Nem vitatható, hogy léteznek valós okok, de egy lényeges kérdés mégis előtüremkedik az objektivitás látható sokaságából, mégpedig az, miért éppen egy bizonyos időpontban szólalnak meg a fegyverek? A megszerzendő föld, ásványkincs, élhető terület bármikor máskor is felkelthették volna az elbirtokolni vágyók, vagyis a harcokat kirobbantani akarók figyelmét.
Minden bizonnyal ekkor lép be a folyamatba az emberi tényező. A hatalmat birtokló, és ebből következően cselekvésre adottsággal és persze motivációval rendelkező vezető, egy nagyhatalom – vagy csak egy »törekvő” ország – elnöke, kormányfője, a hatalmat gyakorló párt vezetője. Mert igaz a mondás: »Kövesd a pénz útját, és megérted a legbonyolultabbnak tűnő összefüggéseket is!« De az emberi tényező akarata nélkül semmilyen okos konspiráció nem képes sikert elérni, sőt el sem indul a történet, azaz a háború. Nem spekuláció, hogy minden kornak megvolt a maga háttérhatalmi »súgórendszere«. Még az sem kizárt, hogy történelmi korokon keresztül ugyanaz az erőtér bukkan fel, ahogy a mai progresszív liberalizmus sem más, mint a már egyszer levitézlett kommunizmus reinkarnációja. Az ilyen módon létező érdekérvényesítés legtöbbször a többség, az emberiség kárára éri el céljait.
Lényeges azonban a döntési helyzetben lévő vezető személyisége a háborúk kirobbantásában. A vezetői felelősség és lehetőség sokkal meghatározóbb a történelemben, mint ahogy azt feltételeznénk. Nem vitatva a történészek tudományos elemzéseit és levont következtetéseit, saját verzióm szerint lebecsüljük az egyén lehetőségét, és igen gyakran a kollektív felelősség képtelenségével helyettesítjük. A döntésképes (gyakran elvakult) vagy döntésképtelen (tehát tehetetlen) állami vezetők egymáshoz és a kihívásokhoz való viszonya sokszor irányította létünket zsákutcába. A háttérből manipulálni kész, nem látható erőterek – a pénz útját egyengetők – csupán az irányok kijelölésére képesek. Még akkor is, ha elképesztő operatív pozíciót építettek ki, például az NGO-k, azaz álcivil szerveződések formájában. Képesek akciózni, tömegeket megvezetni, már-már az »életről lebeszélni« az őrületeik divattá tételével, a normális élettől való elfordulás kierőszakolásával. A végső lökést azonban mindig egy ember, a hatalom birtokosa teszi meg.”
Nyitókép:EyePress News / EyePress via AFP