Nem euroszkeptikus az, aki a „több Európát” kritizálja

2022. augusztus 12. 15:54

Katona Illés László
Vendégszerző
Fontos, hogy a kritikus, de Európa-párti szemléletet élesen elválasszuk az EU ellenzőitől.

Katona Illés László írása

***

Az Európai Unió föderalista reformtörekvései belülről megosztják a nemzetek közti szoros szövetséget. Az integráció kényszerű mélyítését sürgetők mellett azok száma is növekszik, akik erősen elutasítók az európai projekttel szemben. 

Az „euroszkepticizmus” fogalma újfent foglalkoztatja a közvéleményt, amióta 2020-ban először került sor arra, hogy tagállam lépjen ki az Unióból. Nem meglepetés, hogy ez az állam az Egyesült Királyság, vagyis egy hagyományosan "euroszkeptikus" ország volt. 

Az euroszkepticizmus fogalma azonban a mai napig vitatott. Azt mondhatjuk, hogy

nem létezik egységes „euroszkeptikus” álláspont.

Merőben más programot hirdet ugyanis a Brexit-hullám élén álló brit UKIP, mint a rendszerkritikus akár kommunista, akár jobboldali eszméket valló pártok, pártcsaládok, akik a saját országuk jövőjét az Unión belül képzelik el. Az ún. „kemény euroszkeptikusok” magát az EU-t mint szervezetet kritizálják, annak létét vagy jövőjét kérdőjelezik meg.

Példaként említhetők Václav Klaus, egykori cseh miniszterelnök (aki a 2003-as népszavazáskor az EU-csatlakozás veszélyeit hangsúlyozta) 2019-es gondolatai:

„Az EU nem Európa (…) az EU egy emberi konstrukció, aminek van jól meghatározott kezdete, és kétségtelenül lesz – dicsőséges vagy nem oly dicsőséges – vége is.”

Eltér ettől például Raffaele Fitto, az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád (ECR) társelnökének véleménye, aki „a szerződések valós reformjárólbeszélt tavaly, hogy megakadályozzák az Unió „bürokratikus entitássá” válását.

Az euroszkepticizmus azonban nemcsak politikai program, hanem az EU egyik válságtünete is. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke még 2013-ban figyelmeztetett arra, hogy óriási probléma van az EU felé irányuló bizalommal. Ez később sem változott: Jean-Claude Juncker is úgy vélekedett, hogy

ideje új lelket lehelni az európai projektbe”,

mert a polgárok bizalomvesztettek. 

Valóban, a 2014-es eurobarometeres közvélemény-kutatások szerint az EU-ba vetett bizalom történelmi mélypontra, 31 százalékra süllyedt. Később erről a mélypontról sikerült elmozdulni: az Európai Bizottság jelentése szerint ma a bizalom a nagy gazdasági válságot megelőző szinten, 47 százalékon áll

A politikai csapda

Az elmúlt években megerősödtek az EU reformjáról szóló viták, és fokozottan léptek fel mind a „több”, mind a „kevesebb” Európáért küzdő erők. A német és a francia vezetés klasszikusan az EU központi megerősítését pártolják a reformfolyamatban, jóllehet pontos elképzeléseik még a geopolitikai szakirodalom szerint is eltérnek.

Zbigniew Brzezinski lengyel származású amerikai politológus, politikus, geostratéga szerint

Franciaország egyenesen „Európaként akar újjászületni”, Németország pedig „a megváltást keresi Európa által”.

Megjegyzendő, hogy a két elképzelés közötti eltérés alapvetően az Amerikához fűződő viszony jelentőségének megítélésben áll: míg Franciaország az USA-tól függetlenedő, Németország az USA befolyására építő Európát képzel el.

Mindeközben egyes közép- kelet- és észak-európai kormányok az EU jövőjéről szóló konferencia túldimenzionálásával szemben foglalnak állást.

Szembetűnő, hogy a vitában részt vevő politikai felek az árnyalt véleményeket gyakran megbélyegzik és összemossák egymással. Így az EU intézményeiről és alapelveiről szóló diskurzusból

sokak szemében hazaárulók, nemzetközi ügynökök és úgynevezett „euroszkeptikusok” csatája jellemzi majd a politika főáramát.

A vonatkozó politikai narratívában egyre elterjedtebb az a gondolkodás, hogy nincs köztes út, és nincs más választás a szélsőséges narratívákon kívül

Egyértelművé kell tenni, hogy a kontinens békéjét és jólétét szolgáló Európai Unióval egészében szemben állók nem ugyanazok, mint akik az EU jelenlegi működésének hatékonyságát kritizálják, akár az integráció hiányára, akár a szuverenitásra hivatkozva.  A tisztánlátás kedvéért érdemes az előbbit euroszkeptikusnak hívni, és az európai civilizációhoz és kultúrkörhöz szervesen tartozó nemzetként attól elhatárolódni.

Konstruktív kritika

Az Európa Jövőjéről szóló Konferenciával megindult egy összeurópai gondolkodás a szervezetet érintő reformokról, melyben a többségi külpolitikai döntéshozataltól egészen az EP minimalista átszabásáig minden ötlet előkerült. Ebben az időszakban a kritika nem az egység megtörését jelenti, hanem az elkötelezettség kifejeződését – ez egyaránt igaz a föderalista és a szuverenista kritikára is. Európa demokratikus működéséhez

fontosnak látszik, hogy az egyes népek együtt gondolkodjanak,

és szerves folyamat részeként döntsenek az Európa jövőjét érintő problémái felől. Egyetlen kérdésre kell felelnie minden népnek és minden politikusnak: hol képzeljük el az ország jövőjét: az Unión belül, vagy azon kívülre rekedve?

A polarizáció és az összemosás kockázata, hogy az Uniót támogató, de a vezetésével szemben kritikát megfogalmazók az euroszkepticizmus álláspontjába szorulhatnak, ami az EU legitimációjának csökkentésével komoly kárt okozhat az emberek körében. Ezért is tűnik fontosnak, hogy a kritikus, Európa-párti szemléletet élesen elválasszuk az EU ellenzőitől.

 

Fotó: MAURIZIO ORLANDO / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A vétójog is pont azt szolgálja, hogy vitatkozzanak, ha tudnak megegyezzenek, ne a nagyok erőszakolják rá az akaratukat a kisebbekre.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés