Moldova a bajban tanulja meg a külpolitikát

2022. augusztus 7. 15:01
Oroszország kézenfekvő következő célpontja lenne a kis kelet-európai ország, amely eszkaláció helyett inkább a kiegyezés felé halad. Uniós tag lenne, és ki akar maradni a háborúból.

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

 

Mindennek Aljakszandr Lukasenka az oka. Moldova, ez a Románia és Ukrajna közé ékelődő, román–orosz kettős tudatú, koldusszegény kis posztszovjet köztársaság voltaképpen nem február 24-e, hanem március 1-je óta retteg – Lukasenka ugyanis akkor tartott a Belarusz Köztársaság Biztonsági Tanácsának egy tévében is közvetített, látványos eligazítást, egy erősen az orosz haditervnek látszó térképre mutogatva.

Ezen a térképen szerepelt egy kövér vörös nyíl Odessza kikötővárosa felől Moldovába, pontosabban a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságba (Pridnyesztrovszkaja Moldavszkaja Reszpublika – PMR), amely 1992-ben vonta ki magát Moszkva segítségével Kisinyov fennhatósága alól, s azóta is Oroszország előretolt helyőrségeként működik.

A Lukasenka-térkép nyilvánosságra kerülte után Anatolij Kalinyin moldovai belarusz nagykövetet érte a megtiszteltetés, hogy a kisinyovi külügy­minisztériumban

felelhetett a kínos kérdésre: kíván-e Oroszország Odesszán át eljutni a Dnyeszter-mellékig, netán megtámadni Moldovát?

A belaruszok persze mindent a térképészek figyelmetlenségére kentek – de Moldova azóta sem nyugodott meg.

A nyugalom már csak azért sem indokolt, mert Moldova körül nem csak geopolitikailag forr a levegő – a pattanásig feszült helyzetet ugyanis a térségben érdekelt bármely hatalom kihasználhatja céljainak elérésére. Április 25–26-án negyvennyolc órán belül öt lövöldözés és robbanás történt a PMR területén, Majak falu környékén szovjet kori rádióantennák robbantak fel, Parkani településen egy, a szakadár terület fővárosában, Tiraszpolban két incidens történt – az egyik ráadásul épp az el nem ismert köztársaság nemzetbiztonsági minisztériumánál: az épületre gránátvetővel lőtt egy ismeretlen tettes.

Az incidensek mind Kisinyovot, mind Tiraszpolt rendkívüli módon nyugtalanítják,

így az egymással egyébként szemben álló entitások úgy döntöttek, közösen vizsgálják ki őket.

Miután Moldova Ukrajnával együtt európai uniós tagjelölti státuszt kapott, július 5-én ötven moldáv állami intézményben hirdettek bombariadót, s utána még további száz hasonló fenyegetés érkezett, köztük a kisinyovi repülőtérre is. Ezek egytől egyig vaklármának bizonyultak – de darabjuk ezerötszáz dollárjukba került a hatóságoknak, a nemzeti légitársaság pedig a riadók következtében hatvanezer eurós kárt szenvedett.

Kormányellenes tüntetés Kisinyovban június 19-én – a gazdasági helyzet, a növekvő infláció miatt nagy a társadalmi elégedetlenség <br> Fotó: mti / EPA / Dumitru Doru

 

Azóta mindenki találgatja, ki is machinál valójában Moldova és Dnyeszter-mellék területén. A PMR-rel való tárgyalásokat folytató moldáv re­integrációs iroda közleménye szerint „az incidensek célja ürügyek megteremtése a nem a moldáv alkotmányos ellenőrzés alatt álló Dnyeszter-melléki régió biztonsági helyzetének kiélezésére” – azaz rendkívüli önmérsékletről tanúságot téve ők sem neveznek meg felelőst.

Az ugyanis bárki lehet. Felmerül természetesen Oroszország, hiszen Rusztam Minnyekajev, az orosz központi katonai kerület parancsnokhelyettese néhány nappal a robbantások előtt, április 22-én jelentette be, hogy „a különleges művelet második fázisába lépett”, amikor is már egész Dél-Ukrajna elfoglalása a cél, s „a Dél-Ukrajna feletti ellenőrzés újabb kijárat a Dnyeszter-mellék felé, ahol szintén az orosz nyelvű lakosság vegzálása figyelhető meg”. Mivel a szinte teljesen kétnyelvű Moldovában még az ukrajnainál is kevésbé világos, hogy ki orosz és ki nem, nem tudni, mit figyelt meg Minnyekajev, a Dnyeszter mentén pedig szinte kizárólag orosz ajkú lakosság felett uralkodik egy Moszkvával szövetséges kormány, így itt sem egyértelmű, ki vegzálhatott.

A moldovai és Dnyeszter-melléki oroszok egy része viszont a kisinyovi kormányt sejtette az incidensek hátterében, szerintük ezek azért történtek, hogy kihirdethessék a tizenöt napos terrorvészhelyzetet, s ezáltal a május 9-ei győzelem napját még csak véletlenül se lehessen megünnepelni.

Ezt a gyanút erősítette, hogy Maia Sandu elnök április 19-én betiltotta az orosz haditengerészek által hordott Szent György-­szalag, valamint a Z- és a V-szimbólumok viselését „a katonai agresszió kontextusában”, így a moldáv hatóságok valóban igyekeztek korlátozni a második világháborúra emlékezést és a Vörös Hadsereg ünneplését.

De az sem lehetetlen, hogy maga a tiraszpoli kormány áll a robbantások mögött –

a Krím annexiója óta ugyanis sok Dnyeszter-melléki vágyik arra, hogy Oroszország eljöjjön értük is.

Elterjedt a nézet, hogy a szakadár területen állomásozó, hivatalosan az óriási kolbasznai fegyverlerakatot őrző ezerötszáz orosz katona akár az orosz tankok Moldovába való bejutásában is segédkezhetne. Dnyeszter-mellék, amely a háborúval talán még Moldovánál is lehetetlenebb helyzetbe került, akár ezekkel is próbálhatja felhívni Moszkva figyelmét arra, hogy volna itt még egy ország, amelyet demilitarizálni és nácimentesíteni kellene, hiszen rettegésben tartják az orosz lakosságot.

A szakadár köztársaságnak ugyanis nincs határa egyetlen szövetségesével, egyben a földkerekség egyetlen olyan országával, amely egyáltalán elismeri. A vele érthető okokból nem kifejezetten együttműködő Moldova és a háború kitörése óta egyértelműen oroszellenes Ukrajna közé ágyazódik – és csak e két országból szerezhet be mindent, amire szüksége van. Ukrajna ráadásul már évek óta nem fogadja el, hogy egy jókora szakaszon de facto nem Moldovával, hanem a PMR-rel határos, így megengedte Kisinyovnak, hogy ukrán területen folytasson határellenőrzést – azaz a Dnyeszter-mellékre tartó járművek először Ukrajna területén ukrán és moldáv, majd a PMR területén moldáv és Dnyeszter-melléki határellenőrzésen esnek át. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Moldova bármilyen közúti szállítmány beengedését megtagadhatja a PMR-től – s ezt például a szakadár köztársaságba tartó, a menetrendszerű rotáció részeként érkező orosz „békefenntartók” esetében a nyáron már meg is tette.

Ukrajna emellett lezárta piacát a PMR előtt, így rajta keresztül hirtelen semmit nem lehet már importálni vagy exportálni.

A Dnyeszter-mellék ezáltal egyre inkább azon Kisinyov jóindulatától függ, amelytől egyébként el szeretne válni

– és közben semmit nem érez abból az erőből, ami Oroszország lakosságát megóvja a háború gazdasági hatásainak nagy részétől. A Dnyeszter-mellék 1,4 dolláros üzemanyagára az oroszországinak majdnem a duplája, és inkább a saját szankcióitól szenvedő EU-éval van vonalban – összehasonlíthatatlanul szegényebb lakosság mellett. A tiraszpoli boltosok emellett arról számoltak be, hogy szinte minden termék ára harminc százaléknál nagyobb mértékben emelkedett, hiszen a tengeri behozatalt Románián át, a teljes áruellátás felét adó ukrajnai importot Moldova felől kell helyettesíteni, márpedig Moldova – mint azt saját szegény állampolgárai is keserűen tapasztalják – évek óta nyugat-európai árszínvonalon, drága uniós importtermékeken él. Kisinyov tárgyalási pozícióinak erősítésére egy ideig gyógyszereket sem engedett át a Dnyeszter-mellékre, bár erről azóta megállapodás született.

Nemhiába mondja tehát Vitalij Ignatyjev, a PMR külügyminisztere, hogy Kisinyov „szándékosan élezi a Dnyeszter­mellékiek számára így is nehéz helyzetet”. Azt is állítja, hogy Moldova „teljes külső kontroll alatt áll”, és területét „kisajátította a NATO”. Valahogy ugyanis meg kell magyaráznia szakadár országa lakóinak, miért van az, hogy a szövetségesük által vívott háború minden hátrányát európai mértékben érzik meg, az orosz előnyökből azonban semmit nem tapasztalnak, hiszen szövetségesük vagy nem tudja, vagy nem akarja őket kisegíteni.

Szavak szintjén tehát egyre éleződik a viszony a Dnyeszter két partja között.

Vagyim Krasznoszelszkij, a PMR elnöke július 29-én úgy nyilatkozott: „Hogy mire törekszünk? Függetlenségre és a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság nemzetközi elismerésére. A konfliktus megoldására más lehetőségeket nem látok, és nem lát más sem, aki ért valamit ebből a konfliktusból. […] A közös békefenntartó erők az Orosz Föderáció alapkontingensével együtt őrzik a békét ezen a földön.” Nyikolaj Cvjatkov, a reintegrációs iroda vezetője ehelyett a Moldován belül jelentős autonómiát élvező Gagauzia mintájára föderalizációt javasol, a kisinyovi vezetés pedig hatezer fős, gyengén felszerelt hadseregének bővítéséről és modernizációjáról beszél, amire Ignatyjevék érzékenyen reagálnak.

Maia Sandu moldovai elnök beszédet mond hazája és az EU közötti társulási megállapodásról szóló vitán az Európai Parlamentben május 18-án <br> Fotó: mti / EPA / Olivier Hoslet

 

A gyakorlatban azonban az orosz megszállástól rettegő Moldova és a gazdasági ellehetetlenülés elől menekülő Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság paradox módon titkos szövetségesek lettek – tudják ugyanis, hogy ha a Kisinyovval szövetséges Nyugaton és a PMR nagy testvérén, Oroszországon múlik, országuk pillanatokon belül háborúba süllyed.

Maia Sandu fel sem veti az alkotmányban rögzített semlegesség felülvizsgálatának lehetőségét, kategorikusan elzárkózik az Ukrajnának való fegyverszállítástól, és az uniós szankciókhoz való csatlakozás iránti elvárásnak is csak ímmel-ámmal, részben tesz eleget. Emellett olyasmi történt, ami Sandu 2020-as megválasztása óta még soha: közvetlen kapcsolat épült ki közte és Krasznoszelszkij között, s megdöbbentő módon a turisták által a Szovjetunióba való időutazás gyanánt látogatott, Oroszországnál is oroszabb PMR-ben is voltak néhány tucat fős háborúellenes megmozdulások annak következtében, hogy számos Dnyeszter-melléki ápolt gazdasági kapcsolatokat Ukrajnával, s hazavitte magával az otthon olvasott orosz híreknek némileg ellentmondó valóságot.

Tiraszpol tudja jól: a terület jelentős részben csempészetre épülő gazdasága nem működhetne, ha Kisinyov nem adna fél szemét becsukva exportengedélyeket bizonyos Dnyeszter-melléki vállalatoknak. „Ők több árut exportálnak az Európai Unió piacára, mint mi a Dnyeszter jobb partján” – nyilatkozta nemrég Oazu Nantoi szociáldemokrata parlamenti képviselő. Ezáltal az, hogy a PMR-nek nincs Oroszországgal közös határa, s Moldovára van utalva, bizonyos mértékben biztonsági garancia – nem véletlen, hogy épp e vészterhes időkben sikerült megegyezni a Dnyeszter-mellék két nagy üzeme, a ribnyicai fémipari kombinát és a dnyesztrovszki hőerőmű exportengedélyéről. Utóbbi ráadásul részben Moldovát is kihúzza az energetikai csávából, hiszen innen Kisinyov az ukrajnai importnál negyedével olcsóbban tud majd áramot beszerezni, az ezért fizetendő moldáv lej értékét pedig – hiszen Moldova nem ismeri el a Dnyeszter-menti rubelt, így nem is hajlandó az áramért ebben fizetni vagy az átváltást engedélyezni – a PMR levásárolhatja Moldovában, így a krónikus áruhiány is enyhül.

Alexei Tulbure, Moldova volt ENSZ- és EU-nagykövete úgy fogalmaz,

a Kreml mindennek tekintetében inkább verbálisan eszkalálja a moldáv helyzetet

– ám a nagypolitika bármikor közbeszólhat, a NATO által nem védett kis ország pedig ideális hely lenne ahhoz, hogy Oroszország fizikai támadással demonstrálja: nem fél az észak-atlanti szervezettől. Nem véletlenül nyilatkozta Natalia Gavrilița moldáv miniszterelnök, hogy „ez még elméleti forgatókönyv, de ha a katonai cselekmények egyre inkább átkerülnek Ukrajna délnyugati részébe és Odessza környékére, akkor természetesen rendkívül nyugtalanok leszünk – főleg annak tekintetében, hogy Dnyeszter­-mellék területén katonák vannak”.

Az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) friss elemzésében ezért háromféle támadási forgatókönyvvel számol, egy a Dnyeszter-mellékről kiinduló, közvetlen katonai agresszióval, egy Gagauziában szított felkeléssel a 2014-es donbaszi események mintájára, illetve egy erőszakos elemeket tartalmazó, Oroszország által szított országos zavargással. S arra is figyelmeztet: ezek valószínűségét mind az EU, mind Moldova alábecsüli. Utóbbi azonban – újdonsült partnerével, a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársasággal együtt – nagyon tudatosan tesz is ellene.

 

Nyitóképen: Ukrajnából menekülő emberek autójukban ülve várakoznak a moldovai határon fekvő Palancában március 7-én. Fotó: MTI / EPA / ANSA / Ciro Fusco  

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés