A jövő elkezdődött, és nagyon sötét

2022. augusztus 8. 6:02
Július végén a coloradói Aspenben gyűltek össze a nyugati világ vezető katonai, nemzetbiztonsági és hírszerzési vezetői, hogy megvitassák az orosz világrendváltó erőfeszítések elleni lehetséges stratégiákat, illetve azonosítsák a glóbusz legveszélyesebb válsággócait. Borús képet vázoltak fel: háborús időszak elé nézünk.

Maráczi Tamás írása a Mandiner hetilapban

 

Az évente megrendezett, három és fél napos Aspeni biztonsági fórum tizenkét év után immár bejáratott, hagyományos kerete az állami vezetők, szakemberek, kutatók vitáinak, eszmecseréjének. A biztonságpolitikai konferencia minden évben rangos vendégek panelbeszélgetéseinek színhelye, a résztvevők a hírszerzési, nemzetbiztonsági, külügyi vezetők előadásaiból viszonylag pontos lenyomatot kaphatnak arról, hol tart a világ, és

a rendezvény egyfajta lakmuszpapírja is annak, mely problémákat miként látnak a nyugati világ döntéshozói.

Az idei összesereglés előadói között is neves közszereplők tűntek fel. A teljesség igénye nélkül: Anne Neuberger, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának (NSC) kiberbiztonsági tanácsadója; Charles Q. Brown tábornok, az amerikai légierő vezérkari főnöke; Csin Kang, Kína washingtoni nagykövete; William J. Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója; Mikk Marran, az észt hírszerzés főigazgatója; Richard Moore, a brit Hírszerző Titkosszolgálat (SIS/MI6) vezetője; Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes; Benjamin Ganc izraeli védelmi miniszter; Sajh Abdulla bin Ahmed al-Halífa, Bahrein politikai ügyekért felelős államtitkára; Robert Gates volt amerikai védelmi miniszter; Victoria Nuland, az amerikai külügy politikai ügyekért felelős államtitkára; Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter; Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

A tanácskozás főbb témái a következők voltak: a Kína jelentette fenyegetés és az Egyesült Államok csendes-óceáni stratégiája; kibertámadások és belföldi terrorizmus; a modern hadviselés formái és a haderőfejlesztés; az újra felemelkedő orosz birodalom és a szankciós politika esélyei; a modern és erős NATO megteremtése; az Ábrahám­megállapodások és a Közel-Kelet megújulása; az élelmiszer-biztonság mint nemzetbiztonsági ügy; az energiapolitika mint geopolitikai tényező; az új világrend legrosszabb forgatókönyvei; világgazdasági kilátások: helyreállás vagy recesszió; a 21. századi atomfegyverkezési verseny.

A felszólalásokon elhangzó prognózisokban, értékelésekben

a pesszimista hangütés volt a jellemzőbb,

a konferencia pódiumbeszélgetéseiből érzékelhető volt, hogy a 2020-as évekre a világ globális krízisbe érkezett, több válsággócban is az ukrajnaihoz hasonló katonai konfliktusok kirobbanása várható.

Az ukrajnai háború 

Az ukrajnai konfliktus egy nagyobb szemben­állás kontextusában értelmezhető: ahogy Vlagyimir Putyin orosz elnök, úgy a nyugati vezetők is két szemben álló értékrend összecsapásának látják, ezért a harcok tétje sem csupán Ukrajna területi integritása, szuverenitása, hanem a nyugati típusú demokrácia kontra orosz autoriter berendezkedés versenyének kimenetele az orosz befolyási régióban, illetve még inkább az Egyesült Államok nemzetközi politikában játszott domináns szerepének meggyengülése, ezzel párhuzamosan pedig Oroszország középhatalmi pozícióból nagyhatalmi tényezővé válásának lehetősége.

A felszólalók zöme egyetértett: a háború elhúzódása miatt

fokozatosan gyengül a nyugati államok elkötelezett kiállása Ukrajna mellett,

az idő múlásával egyre romlanak a támogatás feltételei. Az európai államok energiaválsággal, elszabaduló élelmiszerárakkal, inflációval néznek szembe, így Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-­helyettes szerint a kifáradás jelei kezdenek mutatkozni több ország hozzáállásában. Az Egyesült Államokban is az ellenzéki Republikánus Pártban egyre nő az ukrajnai katonai és humanitárius támogatás ellenzőinek tábora, sok amerikai konzervatív politikus elhibázottnak látja a demokrata párti vezetésű kormányzat elfogult Kijev-barát politikáját, és attól tart, hogy túl nagy gazdasági árat kell érte fizetni.

Két érv csap össze – emlékeztettek a vita hozzászólói –, az egyik képviselői a háború támogatásának túl nagy árát hangsúlyozza, és „józanságra” figyelmeztet, a másik tábor a morális kötelezettséget hangsúlyozza: Ukrajnát megtámadták, egy önálló állam szuverenitásának védelmére minden demokratikus országnak kötelessége segítséget nyújtani, és ezt követeli meg a nemzetközi jogrend védelme is.

Kibertámadások és dezinformáció

Az aspeni tanácskozáson felmerült, hogy a mostani háborúban

meglepően kevés kibertámadás történt az oroszok részéről Ukrajna ellen,

a harc mintha tisztán a terepen a harcászati eszközök között dúlna. Anne Neuberger, az NSC kiberbiztonsági tanácsadója három szcenáriót vázolt fel előadásában: az egyik az, hogy Oroszország nem készült fel egy elnyúló, bonyolult háborúra, ezért a kiberháború eszközeit nem élesítette; a másik, hogy Moszkva nem akart minden síkon konfrontációt kezdeni, az amerikai kormányzat súlyos válaszlépésekkel fenyegette meg kibertámadások esetére; a harmadik pedig az, hogy Ukrajna a Krím 2014-es annektálásának sokkja után jelentősen megerősítette kibervédelmi kapacitásait, sokkal hatékonyabbak már az orosz technológiai támadások kivédésében.

Brad Smith, a Microsoft elnöke felhívta a figyelmet cégének júniusi jelentésére, amelyben tényszerűen bizonyították, hogy a háború február végi kirobbanása óta orosz hekkerek mintegy száz amerikai szervezet, valamint negyvenkét országban szintén ennyi cég, állami szerv hálózatát próbálták feltörni és manipulálni. Smith szerint az oroszok egyáltalán nem hagyták abba a kibertámadások, kémtevékenységek és dezinformációs akciók gyakorlatát.

Az amerikai szenátus titkosszolgálatokat ellen­őrző szakbizottságának elnöke, Mark Warner elmondta: attól tart, hogy Finnország és Svéd­ország rövidesen bekövetkező NATO-csatlakozását követően elképesztő méretű orosz kibertámadás indulhat meg e két állam és más tagországok infrastruktúrája ellen.

Az iráni atomprogram és a Közel-Kelet stabilitása

Az ukrajnai háború

elterelte a nemzetközi közvélemény figyelmét a világ egyik puskaporos hordó­járól, a Közel-Keletről.

Pedig az ottani befagyott konfliktusok egy része hamarosan kiolvadhat. Az izraeli­–palesztin békeegyezmény ügye messze ke­rült, az amerikai kormányzat ebben a ciklusban láthatóan nem kíván ezzel az akut problémával foglalkozni. A palesztin ügyet Izrael hatósági eszközökkel tartja kordában, a palesztin rendezés támogatói nem tudnak elegendő erőt kifejteni a status quo megváltoztatására.

Veszélyes szövetség – Ebrahim Raíszi iráni és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója július 19-én Teheránban <br> Fotó: AFP / Sergei Savostyanov / SPUTNIK

 

Irán azonban másfajta helyzetet teremthet. A nemzetközi fegyverzetellenőrök és a perzsa rezsim politikai ellenfelei is bizonyosak abban, hogy a polgári célú atomprogram keretein belül előrehaladott állapotban van egy titkos katonai célú projekt, eszerint Teherán rövid időn belül nukleáris fegyverek birtokosa lehet, atomhatalomként pedig megváltoztatja a régió kényes hatalmi egyensúlyát.

A 2015-ös iráni atomalku újramelegítésére tett diplomáciai erőfeszítések hamvukba holtak. A diplomáciai eszközök tárházát lassan kimerítik az államok, és már a katonai opció is terítéken van. Az aspeni konferencián az izraeli védelmi miniszter kendőzetlen nyíltsággal jelezte, hogy hazája készen áll a katonai beavatkozásra, ha a diplomácia nem tud eredményeket elérni. Benjamin Ganc úgy fogalmazott, hogy országa nem akar háborút, de az utóbbi években olyan katonai kapacitást épített fel, amely képessé teszi az izraeli hadsereget, hogy csapást hajtson végre, ha Irán már csak egy lépésre van az atombomba gyártásától, és a nemzetközi közösség közvetítő tevékenysége nem jár sikerrel.

Richard Moore, a brit hírszerzés főnöke úgy vélekedett, hogy az iráni kormány nem volt őszinte, amikor késznek mutatkozott a Barack Obama-féle atomegyezség megmentésére,

igazából nem érdeke az atomprogramja feletti nemzetközi ellenőrzés.

A bahreini kormány delegáltja, Sajh Abdulla bin Ahmed al-Halífa egyetértett az előtte szólókkal, és hozzátette: hazája egy megelőző csapás végrehajtása esetén megfontolná az izraeli haderő támogatását. Hangsúlyozta, hogy az iráni atomkérdés esetében inkább a nyílt konfliktus beállta előtt kell őszintén beszélni és megoldást találni, mint a bekövetkezte után, amikor már nincsenek jó lehetőségek.

Joe Biden amerikai elnök konferenciabeszélgetése kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel 2021. november 15-én <br> Fotó: AFP / MANDEL NGAN

 

Tajvan és a csendes-óceáni térség nyugalma

Az ázsiai hemiszféra feszültséghordozó térsége egy sziget, amelyen a szárazföldről a polgárháború elvesztése miatt elmenekült nemzeti rezsim a kommunista Kína alternatíváját hozta létre, egy ma már demokratikus államot, a Kínai Köztársaságot.

Az utóbbi tíz évben felerősödött a pekingi törekvés az „egy Kína” elv sajátos gyakorlatba ültetésére, Tajvan erőszakos bekebelezésére. Békés újraegyesítésről beszél a kínai vezetés, de Hongkong példája jól mutatja, mi vár a demokratikus berendezkedéshez szokott kínai entitásokra a népköztársasághoz csatolást követően. Tajvan meg akarja őrizni viszonylagos függetlenségét, és ebben eddig számíthatott az Egyesült Államok elrettentő erejére. Az ukrajnai háború azonban e téren is fordulatot hozhat.

Az aspeni felszólalók azt latolgatták, hogy Peking milyen következtetéseket vonhat le a hadi eseményekből. Kétfélét is levonhat. Az egyik, hogy a Nyugat keményen reagál a nemzetközi jogsértésre, egy állam területi integritásának megsértésére: gazdasági szankciókkal. A kínai gazdaság kényes egyensúlyát könnyen felboríthatnák az ilyen intézkedések, ha pedig a gazdaság felborul, a társadalmi megmozdulások akár a rezsim megroggyanását is eredményezhetik.

A másik következtetés Kína részéről az lehet – hívta fel a figyelmet William J. Burns CIA-vezető –, hogy Oroszország stratégiája bevált: hatalmas, ellenállhatatlan katonai erővel döntésre vitte a dolgot Ukrajnában, és ez működik.

A CIA igazgatója szerint csak idő kérdése, hogy Kína rászánja magát Tajvan megtámadására,

 és ez akár ebben az évtizedben bekövetkezhet. Az MI6 vezetője szerint még elkerülhető ez a baljós forgatókönyv, de a Nyugatnak addig is alaposan és időben fel kell készülnie erre az eshetőségre, hogy ne legyen fájdalmas meglepetés.

Az Aspeni biztonsági fórum 2022-ben nem tudott sok bizakodó előrejelzéssel szolgálni, a világ folyamatai olyan örvénybe kerültek, hogy a biztonságpolitikai szakemberek megítélése szerint óriási óvatosságra, megfontoltságra, bölcsességre lesz szükségük a döntéshozóknak a háborúk elkerülésére.

 

Nyitóképen: A Hrihorij Szkovoroda Országos Pedagógiai Egyetem romos épülete Harkivban egy orosz rakétatámadás után július 6-án. Fotó: mti / AP / Jevhen Maloletka 

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés