Európa nem akarja Grúziát, de Ukrajnát igen

A grúzok kérelmének elutasítása és az ukrán és moldáv kérelem elfogadása azért érdekes, mert ez a három ország hasonló ütemben fejlesztették az Európai Unióval való kapcsolataikat. 2014-ben mindhárom ország aláírta az unióval való társulási megállapodást, hogy ezzel ösztönözzék a politikai kooperációt és a gazdasági integrációt. A grúz társadalom egyébként döntően európa-párti, hiszen nagyjából a társadalmuk 80 százaléka támogatná az Európai Uniós tagságot. Éppen ezért nem csoda, hogy a tagjelölti státusz iránti kérelem elutasítása után kormányellenes tüntetések kezdődtek Tbilisziben.

A tagjelöltté válás folyamatáról

Mikor az Európai Unió mérlegeli az országok tagfelvételi kérelmét , akkor egyrészt figyelembe veszi az adott ország demokratikus intézményeinek stabilitását, illetve a gazdasági erejét. Az első lépés, hogy az Európai Bizottság ad egy részletes tájékoztatást, illetve véleményt az adott kérelemről, ami két irányú lehet: vagy elfogadja a kérelmet, így pedig javasolja az adott ország hivatalos tagjelöltté tételét, vagy elutasítja a kérelmet és felvázolja a tagjelölti státusz eléréséhez szükséges reformokat. A tagjelölti státuszra való ajánláshoz viszont szükség van az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának – amit az Európai Uniós tagállamok európai ügyekért felelős miniszterei alkotnak – és az Európai Tanácsnak – amit az állam- és kormányfők alkotnak – a jóváhagyására is. A tagjelölti státusz megadása után kerülhet sor a csatlakozási tervről való tárgyalásra. Ugyanakkor a tagjelölti státusz nem jelent garanciát az Európai Uniós tagságra, hiszen például Törökország 1999 óta tagjelölt, de azóta sem lett Európai Uniós tagállam.

A grúz problémák forrása

Az Európai Unió Grúzia gazdaságával kapcsolatban viszonylag kevés kifogással élt. A 2000-es évek eleje óta jelentős reformokat hajtottak végre az országban. A problémát a grúz politikai élet jelentette, egész konkrétan az elmúlt években tapasztalható demokratizmus visszaszorulása. Az Európai Bizottság 12 javaslatot tett politikai reformokra, ami tartalmazta az igazságszolgáltatási rendszer, a médiaszabadság és a korrupcióellenes intézkedések reformját is. Az igazi kihívást az ún. de-oligarchizálás jelenti Grúzia számára. Egész konkrétan a problémát egy kifejezett személy jelenti: Bidzina Ivanisvili egykori elnök és milliárdos, aki a posztszovjet Oroszországban gazdagodott meg, és habár saját bevallása szerint visszavonult a politikától, miután 2021-ben lemondott a kormánypárt – Georgian Dream (GD) – elnöki posztjáról, társai továbbra is pozícióban vannak, mint például Vakhtang Gomelauri grúz belügyminiszter.

A másik problémát az orosz-grúz kapcsolatok jelentették. 2008-ban Oroszország megtámadta Grúziát és állomásoztatja csapatait Dél-Oszétia és Abházia szakadár államaiban.  Grúzia nagyjából 20 százaléka jelenleg is orosz megszállás alatt van. 2013-ban a nyugatbarát grúz elnököt Mihail Szaakasvilit eltávolították, és helyette Ivanisvili igyekezett megerősíteni országa európai ambícióit amellett, hogy normalizálja az oroszokkal való kapcsolatokat. A grúz kormány ugyan tagadja, hogy bármilyen szintű orosz befolyás alatt állna, de az oroszokkal való kapcsolat mégis erősebb, mint Ukrajna vagy Moldova esetében. A grúzok döntő többsége elítélte Oroszország februárban megindított invázióját Ukrajna ellen, mégis megtagadták a szankciók bevezetését Oroszország ellen, ami nem meglepő, hiszen számukra az oroszok jelentik a második legnagyobb kereskedelmi partnert. Az oroszok kiesése pedig minden bizonnyal túl nagy károkat okozott volna a nagy nehezen felépített grúz gazdaságban. Vélhetően a szankciók megtagadása is egy ok volt, hogy nemet mondjanak a grúzok tagjelölti kérelmére.

Tiltakozások kezdődtek

Az Európai Unió ugyanakkor továbbra is nyitva áll Grúzia előtt. A problémát viszont az jelenti, hogy a jelenlegi grúz kormányban nincs meg a szándék az Ivanisvilitől való elhatárolódásra. Ezt főleg az európa-párti csoport véli így. Enélkül pedig nincs lehetőség tisztázni az oroszokkal való álláspontot, és nem tudják végrehajtani a tagjelöltséghez szükséges reformokat. Miután június 20-án nyilvánosságra kerültek az Európai Bizottság reformjavaslatai, 120 ezren mentek az utcára tüntetni, ami június 24-én megismétlődött, mikor hivatalosan is elutasították Grúzia tagjelöltségét.

Borítókép: MTI/ EPA/ Zurab Kurcikidze