Uniós értékek: Kijevben szélsőségesek támadtak meg egy LMBTQ-rendezvényt (VIDEÓ)
Végül sikerült megfékezni a támadókat.
„A drag emberek puszta megjelenésükkel is a sokszínűséget szimbolizálják” – idézték a szervezők Elona Muskot, aki maga is ebbe a csoportba tartozik.
A Budapest Pride közösségi oldalán külön bejegyzést szentelt a drag queeneknek, akik szinte kiemelt szerepet kapnak majd a július 23-ai felvonuláson.
Mint írták, „a drag látványos és szórakoztató, ugyanakkor mély üzenetet hordó és komplex műfaj – ezért is kapnak helyet a 27. Budapest Pride Felvonuláson is”.
Majd Elona Muskot idézték, aki maga is ebbe a csoportba tartozik. Elona hangsúlyozta,
„a drag emberek óriási szerepet játszottak a Stonewall-lázadás során, és óriási szerepet játszanak ma is, főleg Magyarországon, mert puszta megjelenésükkel is a sokszínűséget szimbolizálják”.
A posztból az is kiderült, hogy Elona Muskkal mind a menetben, mind a Szabadság téri színpadon találkozhatnak majd előadóként az érdeklődők.
Bejegyzésüket azzal zárták, hogy „Vegyük vissza a jövőnket!”.
Útlezárások lesznek szombaton a Budapest Pride miatt
A rendezvény útvonalát 13 órától zárják le. Bővebben...
Nyitókép:Budapest Pride Facebook-oldala