Nemes László felesége a kerületben önkormányzati képviselő, azonban a jegyző tájékoztatása szerint a taxikártyák névre szólóak és a tisztségviselőknek járnak, így egyik sem foroghatna szabályosan családi körben. Nemesné is nagy előszeretettel fuvaroztatja magát, 45 alkalommal és csaknem 200 ezer forint értékben utazgathatott taxival az adófizetők pénzén. A célállomások gyakran nem is a kerületben voltak a portál szerint, amely hozzáteszi, nagy valószínűséggel nem is hivatalos ügyben történhetett ilyenkor a fuvar.
Olyanok is használhatták Nemes kártyáját, mint Almádi Gábor, a kerület honlapjának egyik fejlesztője, akivel több ízben, milliós nagyságban kötött szerződést a kerület.
Rejtély, hogy egy informatikust miért utaztat a hivatali elszámolás terhére a DK-s alpolgármester. Ráadásul 19 alkalommal, 77 610-ért!
– fogalmaz az adatradar.hu
Nemes összesen 33-szor rendelt taxit, és 135 730 forintot autózott el.