Nógrádi György: Ha a Nyugat nem küld pénzt és fegyvert Zelenszkijnek, 24 órán belül megbukik

2022. július 08. 21:18

A biztonságpolitikai szakértő szerint a Nyugat egésze sokkal inkább érdekelt egy kompromisszumban Oroszországgal, de ez Zelenszkijjel elképzelhetetlen.

2022. július 08. 21:18
null

Nógrádi György a Hír TV Napi Aktuális című műsorának vendége volt, ahol többek között Vlagyimir Putyin azon szavaira reagált, miszerint most kezdődik csak igazán az háború Ukrajnában.

Nógrádi elmondta: Oroszország retorikája erősebb lett, mégpedig egy olyan tényező miatt, amivel csak nagyon kevesen számoltak. Ez pedig az, hogy a háború kitörése óta a nyugati államok egyértelműen kiálltak Ukrajna mellett, a harmadik világ azonban, élén Kínával és Indiával, beállt Oroszország mögé.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Ez egy igazi blöff volt: leleplezték Magyar Péterék egyik legnagyobb hazugságát

Ez egy igazi blöff volt: leleplezték Magyar Péterék egyik legnagyobb hazugságát
Tovább a cikkhezchevron
Ma a béke távol van”

– szögezte le a szakértő a műsorban.

Nógrádi elmondta azt is: ennek a konfliktusnak Európa a vesztese, a nyertese viszont Kína, amiért nem keveredett a konfliktusba, valamint az Egyesült Államok, mert, mint fogalmazott, „bizonyítani tudja, hogy a Nyugat nem létezik Amerika nélkül”.

Zelenszkij sorsa

A műsorban Nógrádi úgy fogalmazott: az, hogy Zelenszkij és vezetése helyén maradjon, csak néhány nyugati ország érdeke, de „a Nyugat egészének nem”, ők inkább kompromisszumban érdekeltek. Csakhogy ez Zelenszkijjel nem lesz elérhető. A szakértő szerint az a kérdés, hogy a nyugati vezetők meddig állnak ki az ukrán elnök mögött. 

A mai elemzések azt mondják: ha a Nyugat nem küld pénzt, fegyvert neki, 24 órája van hátra, és megbukik”

– fogalmazott.

Nyitókép: Hír TV

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2022. július 09. 15:21
Nyugati pénz és fegyver nélkül a 3.napon -márciusban- vége lett volna a háborúnak!...
Válasz erre
2
1
matykox
2022. július 09. 15:19
Kíváncsi leszek, ha szeptemberre fordul az idő, helyén lesz-e még a pöcs-pianista? Sanszos, hogy nem.
Válasz erre
2
0
SzkeptiKUSS
2022. július 09. 14:39
Nyugati politikai elemzők Kínát tartják a legnagyobb veszélynek a társadalomra és a gazdaságra. Akkkó most hogy van, a ruszkikat kellett volna előbb földbe döngölni /nem jött be, ezért van a háború/ mielőtt kikezdünk Kínával?
Válasz erre
0
0
Dezsőke
2022. július 09. 12:05
szerintem nem küld. nem olyan buták.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!