A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés.
Simone Venturini közölte, hogy a belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon.
Az internetről letölthető jegyeket többek között a vasútállomásnál 2018-ban felállított beléptető kapuknál ellenőrzik majd.
Velence a pandémia két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták:
volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret. A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be.
Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állították fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére. „Nem halaszthatjuk tovább a város fizetőssé tételét, elkerülhetetlenné vált a túlzott látogatói szám csökkentésére” –mondta Simone Venturini a sajtótájékoztatón.