Putyin előhúzta régi kártyáját – ehhez kötné a béketárgyalások elkezdését
Az orosz elnök leszögezte, itt az ideje, hogy Kijevben döntsenek az új kormányról.
Az orosz elnök Puskint is idézett, aki szerint egy emberben mindent harmonikusan kell fejleszteni, a lelket és a testet is.
Putyin meztelen felsőtestén viccelődtek Boris Johnsonék – írtuk hétfőn arról beszámolva, hogy a a G7 országok vezetőinek találkozóján a brit miniszterelnök megkérdezte kollégáit hogy levegyék-e zakóikat, esetleg vetkőzzenek-e még tovább.
„Meg kell mutatnunk, hogy keményebbek vagyunk, mint Putyin!” – ösztökélte kollégáit – akik nevetni kezdtek – a brit miniszterelnök.
„Félmeztelen lovaglás!” – mondta erre Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
„Na igen, a lovaglás a legjobb” – értett egyet a megfigyelőként jelenlévő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A vezetők arra utaltak, hogy az orosz elnökről sok éve jelennek meg felvételek és videók, ahogy félmeztelenül halászik, lovagol októberi – születésnapjára eső – vakációja alkalmával.
„Nem tudom, hogyan akartak levetkőzni, derékig vagy a derék alatt, de szerintem undorító látvány lenne” – mondta Putyin, aki hozzátette azt is, hogy egyetért a néhai orosz költő, Alekszandr Puskin szavaival, aki állítólag azt mondta, egy emberben mindent harmonikusan kell fejleszteni, a lelket és a testet is.
Nyitókép: You Tube