Kipróbáltam, az a rossz, hogy tényleg jó – Zacher az Elf Barról a Mandinernek

2022. június 25. 15:00
A toxikológus szerint jelentős veszély leselkedik a fiatalokra, mert a most trendi illatos, ízes dohánytermék kellemes, ezért a tizenegykét évesek is előszeretettel pöfékelik. Miközben mai napig nem tudjuk, mi van benne.

Nikotin, polietilén-glikol, növényi glicerin, aromaanyagok – sorolja Zacher Gábor a Mandinernek, szerinte mit tartalmazhat az Elf Bar. Hazánk legismertebb toxikológusa is csak tapogatózik a köznyelvben manórúdnak is nevezett új dohánytermék összetétele kapcsán, ugyanis – bár az emberek már egy ideje használják – még mindig nincs hivatalos információ arról, mit tartalmaz, így a szakértők sem tudják, mennyire veszélyes.

Zacher úgy tudja, már megvizsgálták az eszközt, ám egyelőre nem hozták nyilvánosságra a vizsgálat eredményeit. „Nem tudom, miért nem, hiszen csak így tudjuk besorolni a terméket arra a tengelyre, aminek kezdőpontja az egyáltalán nem dohányzó, a végpontja pedig a két doboz Kossuthot naponta elszívók. Enélkül pedig nem is lehet róla hitelesen nyilatkozni” – teszi hozzá.

Ráadásul, ha ismernénk is az összetevőket sem lenne teljesen éles a kép, hiszen a szóban forgó hevített dohánytermék hosszútávú hatásai továbbra is rejtve vannak előttünk. Az e-cigarettáról is csak jó pár évvel a megjelenését követően derült ki annak a tüdőkárosító hatása.

„Jó lenne, ha lenne hiteles információ, hiszen az emberek – a törvényi szabályozás ellenére is használják”

– hangsúlyozza a szakértő.

Nikotinszag helyett kellemes illat

Nem elég, hogy az összetevőit nem ismerjük, a helyzetet nehezíti, hogy az Elf Bártól nem lesz jellegzetes nikotinszagú az ember, sőt kifejezetten kellemes az illata. Emiatt aztán a tinik is szívhatják anélkül, hogy attól kell tartaniuk, hogy azonnal lebuknának otthon. „Azt se felejtsük el, hogy míg a gimi mosdójában letüdőzött cigarettától majd’ megfulladtunk, mert igazából nem volt jó, addig az Elf Bárban épp az a rossz, hogy jó” – villantja fel a termékkel kapcsolatos, főleg a fiatalokra leselkedő legfőbb veszélyfaktort a toxikológus. Kiemeli, azt, hogy jó, természetesen nem úgy érti, hogy az egészségnek tenne jót, hanem úgy, hogy a szívó szempontjából nem lesznek olyan negatív élményei tőle.

Zacher azt is elárulja, ő is kipróbálta a terméket, tapasztalata szerint nemcsak az illata, az íze is kellemes. A bogyós gyümölcstől az ananászon és a mangón keresztül az almáig rengeteg ízesítésben kapható. Mint mondja, a fiatalokra és a kamaszokra „jelentősen veszélyes”, ő maga is látott nem egy 12-13 évest, ahogy a tízes évei végén járó „dílerüktől” jutott a termékhez. „Sajnos ez trendi most, és a divattal nehéz bármit is kezdeni” – emeli ki.

„A függőségi aránya a dohányzásnál a 16 éves gyerekek körében 22 százalék, addig az e-cigarettáknál 32-36 százalék, tehát sokkal nagyobb, másfélszerese a függőség kialakulásának kockázata” – nyilatkozta korábban Papp Csaba, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum társadalmi elnöke. Ennek kapcsán Zacher úgy reagált, ő ilyen vizsgálatot nem olvasott, és leszögezte:

a nikotin függőséget okoz és pont.

Arra a gyártó honlapján feltüntetett érvre, hogy a „leszokáshoz is ideális választás lehet”, a toxikológus úgy reagált: „a nikotinról való leszokásnak egyetlen egy módja van, az, hogy az ember abbahagyja”.

Ettől nem fognak kevesebben dohányozni

Annak kapcsán, hogy az ezt a terméket használók milyen arányban állhatnak majd át a szokványos cigarettára, azt mondta, nehezen tudja elképzelni, hogy a kellemesebb Elf Bart próbálók-használók aztán megkívánjanak egy cigarettát. Viszont sajnos ahhoz sem járul hozzá, hogy egyre kevesebben dohányozzanak – húzza alá.

A törvény tiltja ennek a dohányterméknek a forgalmazását, a NAV pedig üldözi a fű alatt forgalmazókat. Zacher úgy látja, a tiltás nem működik, mint mondja

„az alkoholtilalom sem hozta be a hozzá fűzött reményeket,

hiába foglaltak le hektoliterszámra italokat, csak a feketepiac erősödött meg”. Szerinte szabályozni kellene, és a felvilágosítás is elengedhetetlen. Jó lépésnek tartja, hogy a tanév kezdetekor kötelező 45 perces órát tartani az Elf Bárról és a dohányzás ártalmairól az iskolákban. „Most erre nagyon rámentek, ami jó, és kell is, hiszen egy friss felmérés szerint a 16 éves fiatalok egyharmada rágyújt” – mondja. Mint hozzáteszi, ez persze nem azt jelenti, hogy nikotinfüggő lenne, de azt igen, hogy havi rendszerességgel dohányzó.

„Nem lennék könnyű helyzetben, de a termék nikotinfüggőséget okozó hatásáról beszélnék” – válaszolja arra kérdésünkre, hogy ha meghívnák őt egy általános vagy középiskolába előadást tartani az Elf Barról, mit mondana. Mint előre vetíti, valószínűleg jönnének a kérdések arról is, mi van azzal az Elf Barral, ami nem tartalmaz nikotint. Ezekre pedig azt válaszolná, hogy légzőszervünkkel amúgy is minden egyes légvétellel visszük a szervezetünkbe a szmogot, és a mikroméretű káros részecskéket, miért akarnánk még erre rádobni egy lapáttal.

„Sajnos a 15-16 éveseket nem érdekli, hogy 20-25 év múlva mennyivel nő meg náluk a dohányzás hatására a tüdődaganat, vagy a stroke kockázata, a mi korosztályunkat sem érdekelte akkoriban” – teszi hozzá. Mint fogalmaz: baromi nehéz, hiszen még a cigarettánál mondhatjuk, hogy büdös leszel, addig az Elf Barnál már nem.

„Ez pedig egy nagyon komoly patthelyzet jelenleg. És az nem érv, hogy a törvény tiltja”

– hangsúlyozza.

Zacher szerint a hagyományos cigaretta egészségügyi ártalom szempontjából „durvább” mint az Elf Bár, de éppen az a veszélye, hogy jó, ami miatt aztán akár az egészen fiatalok is „pöfékelik”.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés