A vezérkari főnök szerint Finnország kész harcolni Oroszország ellen 

2022. június 22. 16:07
Timo Kivinen hangsúlyozta: hazája jelentős fegyverkészleteket halmozott fel.

Finnország évtizedek óta felkészült egy esetleges orosz támadásra, amely így heves ellenállásba ütközne – jelentette ki szerdán a finn vezérkari főnök. Timo Kivinen tábornok hangsúlyozta, hogy bár hazája jelentős fegyverkészleteket is felhalmozott,

a háború esetén a legfontosabb mégis az emberek eltökéltsége lenne.

 „A legfontosabb védelmi vonal a két fül között húzódik, ahogy azt jelenleg az ukrajnai háborúban is látjuk. Következetesen fejlesztettük védelmi rendszerünket, mégpedig éppen az Ukrajnában is felhasznált hadi technikát, azaz a tűzfegyvereket, fegyveres egységeket és légvédelmet” – magyarázta Kivinen.

 A tábornok emellett pozitívan nyilatkozott a NATO-tagsággal járó közös légtérellenőrzési gyakorlatokról, amelyek szerinte a finn védelmet is erősítenék, valamint méltatta a szervezet azon elvét, mely szerint ha egyik tagországukat megtámadják, a többi a segítségére siet. Mindazonáltal leszögezte azt is, hogy „Finnország védelméért a legnagyobb felelősséggel továbbra is a finnek tartoznak”.    

Finnország és az egykori Szovjetunió két háborút is vívott egymással a múlt században: az 1939 végén indított, téli háborúban és az 1941-ben kirobbant, folytatólagos háborúban körülbelül 100 ezer finn vesztette életét, de a Szovjetunió ennél jóval nagyobb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelnie, annak ellenére, hogy mindkét fegyveres konfliktus szovjet győzelemmel ért véget. A két országnak 1300 kilométeres közös határa van.    

(MTI)

Fotó: Afp / Anders Wiklund / TT News Agency   

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na és miért akarna Finnország Oroszország ellen harcolni?

Addig nem nyugszanak, míg nem lesz harmadik világháború!
Le Kéne váltani az összes őrületet!

Dögunalom az életük, kell nekik egy kis kaland.
Azt hiszik, az is olyan lesz, mint a számítógépes játékokban.

1945 óta eltelt majdnem 80 év: nem sok jele volt ebben a majdnem 80 évben, hogy Ororszország bármilyen módon meg akarná támadni Finnországot... jellemzően normális jó kapcsolat volt a két ország között.

Igen és az összes háborút támogatót.
Ideje lenne a valósággal szembenézniük!
Talán ősszel sikerül nekik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés