A budapesti csúcsról tárgyalt Oroszország és az Egyesült Államok: megneveztek egy országot, mely a találkozó útjában áll

Az Egyesült Államokat ellenségének kikiáltó Oroszország különmegbízottat küldött az országba.

Ezúttal egy Star Wars-t idéző performansszal állt elő az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön egy párizsi, a technológiai fejlődéssel és cégekkel foglalkozó konferencián jelent meg hologramon, és a Star Wars-ra utalva azt mondta: Legyőzik a „Birodalmat” – olvasható az Index cikkében.
„Szokatlan, hogy elnökök vagy államfők egy hologramon keresztül szólnak az emberekhez, de nem ez az egyetlen a Star Warsból, amelyet a gyakorlatban megvalósítunk.
A Birodalmat is legyőzzük”
– mondta Zelenszkij, miközben arról beszélt: Ukrajnát „digitális demokráciaként” építhetik újjá a jövőben, de ehhez a techcégek kölcsönbérleti (lend lease) támogatására is szükség van.
Az ukrán államfő azt ígérte, hogy erre vonatkozóan a következő hetekben, egy svájci konferencián részletes tervvel állnak elő. „Nem lesz még egy ilyen lehetőségük semelyik országban arra, hogy a legfejlettebb technológiáikat állami szinten próbálják ki” – tette hozzá.
Fotó: EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP