Ennyi volt: olyan egyezményt rúgott fel Zelenszkij és Putyin, ami évtizedek óta Európát segítette
Zelenszkij minden lehetőséget elvetett, Putyin meg csak röhög a markába, jelezte, Európa gondja ez, nem az övék.
Gyimesi György egy interjúban kifejtette: nem szeretné, ha a középületekre bárki is kifüggeszthetné a szivárványos zászlót.
A szlovák OĽaNO parlamenti képviselője, Gyimesi György adott interjút a TA3 televíziónak, melyben a műsorvezető arra kereste a választ, hogy miért nem lehet szivárványos zászlót függeszteni a középületekre – olvasható az Index cikkében.
Richard Dírer ismert szlovák műsorvezető szerint jó lenne, ha a meleg közösséget, amelynek ő is a tagja, valamivel segítené a kormányzat.
– tette fel a kérdést a műsorvezető, amelyre Gyimesi György közölte: semmi. Hozzátette:
A képviselő elmondta, hogy a szexuális kisebbségek tagjainak szerinte valóban segíteni kellene például azzal, hogy az azonos nemű pároknak lehetővé tegyék az élettársuk után való öröklést, vagy betekinthessenek a párjuk egészségügyi dokumentációjába. Hangsúlyozta azonban, hogy véleménye szerint a szexuális kisebbségek jogai a nő és a férfi házasságára épülő családmodellt ellenzik, ezért lép fel a szimbólumaikkal szemben.
A nyitóképen: Gyimesi György / Mandiner-archív