Kiderült, miért mondott le az Országos Bírói Tanács elnöke
Szabó Péter nem érzi úgy, hogy az állammal kötött megállapodás sérti a bíróságok függetlenségét.
„A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok” – írta Facebook-oldalán a politikus.
Korábban beszámoltunk róla, hogy szerda délután rendkívüli választmányi ülést tartott a Jobbik. „Ilyen lázadás a központ ellen még nem volt” – mondta az Indexnek egy, a párt belső köreit ismerő informátor.
Jakab Péter Facebook-oldalán jelentette be: lemond a Jobbik elnöki pozíciójáról. „Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását. Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni.
A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok” – írta közösségi oldalán a politikus. Hozzátette: „Jobbikosok, ha szükség lesz rám, szóljatok! Munkámat a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatom, az elnökségnek további jó munkát kívánok.
– köszönt el Jakab.
Jakab Péter: Lemondok
„A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok.” Bővebben...
Így reagáltak Jakab Péter lemondására – a legnépszerűbb kommentek egy helyen
„Kevés szánalmasabb dolog van, minthogy valakinek a politikai karrierjének Potocskáné vet véget” – írta Hont András. Bővebben...
Varga Judit is üzent Jakab Péternek
„Egyszer minden parizer elfogy…” – fogalmazott az igazságügyi miniszter. Bővebben is érdekel...
Rendkívüli választmányi ülést tart a Jobbik, Jakab távozása is szóba kerülhet
„Ilyen lázadás a központ ellen még nem volt” – mondta az Indexnek egy, a párt belső köreit ismerő informátor. Bővebben...
Kocsis Jakabnak: Szebb jövőt, Pajti!
A frakcióvezető nem bánt kesztyűs kézzel a Jobbik lemondott pártvezérével. Bővebben...
Bohár Dániel: Jakab Péter körül elfogyott a levegő
„Vagyis igazak voltak a pletykák, miszert Gyurcsány elengedte a kezét.” Bővebben...
***
Nyitókép: MTI / Illyés Tibor