Az ellenzéki lapok többnyire a szexuális zaklatással együtt emlegetik az egyházat

2022. június 8. 7:15
A Transzparens Újságírásért Alapítvány kutatása szerint egyházellenes retorika jelent meg a közéleti sajtóban.

A kutatásból egyebek mellett kiderül: míg a vizsgált kormánypárti sajtóorgánumok pozitív hangvételben írnak az egyházról, addig a kormánykritikus orgánumok inkább olyan témákkal együtt említik az egyházakat, mint az LMBTQ+ jogok, valamint a szexuális zaklatás. 335 cikk vizsgálata után kijelenthető, mondja, hogy politikai ideológiák mentén polarizálódik a média ebben a témában is.

Polarizálódtak a médiumok vallásügyben

A közélettel kapcsolatos témában megjelenő cikkek komoly politikai-ideológiai arcélt kapnak. Kutatásuk során arra voltak kíváncsiak, hogy az egyházak megítélése közötti véleménykülönbség a pártpolitikából leszivárog-e az újságírás világába. Elemzésükben egy (egyes, keveset publikáló médium esetében három) évig terjedő ciklusban vizsgálták, hogy a nagyobb hazai médiumok hogyan polarizálódtak az egyházügy körül. Adatgyűjtésük alapját a tagelemzés módszertana, valamint a címekben és leadekben fellehető kulcsszavak narratíva-elemzése jelentette. A vizsgált sajtótermékek csoportja az Origo, Magyar Nemzet, Index, Telex, 444.hu és a Mérce voltak.

Kiderült:

a nem kormánypártinak tartott orgánumok csekélyebb mértékben foglalkoznak egyházügyi kérdésekkel.

A legtöbb írást a témában a 444.hu közölte (63 db), őket követte az Index, (54 db) a Telex (28 db) és a Mérce, mely az elmúlt három esztendőben csupán 17 db cikket jelentetett meg az egyházakkal összefüggésben. A nem kormánypártinak tartott médiumok, a baloldali pártokhoz hasonlóan, inkább

kritikus, vagy semleges hangot ütnek meg

egyházügyi írásaikban, mint pozitívat. A 444.hu 60%-ban negatívan, 24%-ban pedig semlegesen, míg a mérsékeltebb Index 22%-ban negatívan, valamint 56%-ban semlegesen ír. Kerekítve tehát az Indexnél és a 444.hu-nál is csak minden ötödik egyházakkal kapcsolatos cikk íródik pozitív hangnemben, mondja el Bereczki Dávid.

A Mérce és a Telex kirívóan egyházellenes retorikát tol

A Mérce az elmúlt három évben 17 db egyházzal kapcsolatos cikket jelentetett meg. Ebben a 17-ben egyetlen egy sincs, mely pozitív, vagy akár csak semleges hangnemben ír az egyházakról, a legtöbb cikk hangvétele kifejezetten kritikus. A Telexnél pozitív hangvételű írást ugyan szinte egyet sem találtunk, azonban a negatív cikkek mellett fellelhetők a tárgyilagos, közömbös hangvételű írások.

Az egyházakkal kritikus médiumok témaválasztási fókuszában az egyházon belüli szexuális zaklatás, az LMBTQ jogok és a katolikus egyházfő, Ferenc pápa állnak. Az előbbi két kérdéskörben

az egyházakkal összefüggésben szinte csak negatív cikkek születtek,

tehát levonható a következtetés, hogy ezen témaválasztások szinte biztosan determinálják a cikk negatív hangvételét. A Mérce például 17 cikkéből 12-őt jegyzett a szexuális zaklatás témakörében, egyet pedig a homoszexualitással kapcsolatosan. A Telex 28 megjelent írásból 11-et szentelt a zaklatásnak és négyet az LMBTQ közösségnek.

Az elemző elmondta: gyakran emlegetett toposz a vallási sokszínűség fontossága, azonban az általuuk vizsgált nem kormánypártinak tartott médiumok szinte csak a katolikus egyházzal kapcsolatban publikáltak. A vizsgált időtartamban 444 egyházakkal kapcsolatos cikkeinek 73%-a, a Mércén megjelent írásoknak pedig 100%-a foglalkozik a legnagyobb keresztény felekezettel, így kimondható a kutatás szerint, hogy

a baloldali sajtó nem csak hogy kevesebbet ír egyházügyi témában, a különböző felekezetek bemutatását sem kezeli prioritásként.

A jobboldali média egyházügyben is konzervatív álláspontot képvisel

A Magyar Nemzet és az Origo a kutatás számára releváns cikkei tartalmilag nem korlátozódtak le úgy és olyan mértékben a katolikus egyházra, mint a kormánykritikus médiában. Példának okáért, a Magyar Nemzet egyházügyi cikkeinek csupán 52%-át, az Origo pedig 67%-át írta a katolicizmussal kapcsolatosan, szemben a 444 73%-ával. Ezekből a számokból Bereczki szerint az következik, hogy

a kormányoldali média sokszínűbben mutatja be ezt a területet olvasóinak,

még annak ellenére is, hogy ők – a kormánykritikus médiához hasonlóan – kifejezetten a keresztény lelki közösségekre fókuszálnak írásaikban.

Nyitókép: Transzparens Újságírásért Alapítvány

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés