Talpra állt a magyar turizmus

2022. június 1. 20:15
Nyakunkon a nyaralási szezon, a két pandémiás év után aki csak teheti, az utazási ajánlatokat bújja. Belföldre vagy külföldre utaznak inkább a magyarok? A vízpart vagy a gasztronómiai élmények jelentenek nagyobb vonzerőt? Tényleg aranyárban lesz idén a Balaton? Körbenéztünk, milyen nyárra számít a szakma.

Kovács Dániel írása a Mandiner hetilapban.

A nyári főszezonra érkező foglalások száma folyamatosan emelkedik – tudjuk meg a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ). Az eddig beérkezett foglalások alapján június hónapra 2,1 millió, júliusra 2 millió, augusztusra pedig már több mint 1,5 millió foglalást adtak le a hazai szálláshelyekre. A lefoglalt vendégéjszakák 65 százaléka belföldi vendégektől származik, és az összes lefoglalt vendégéjszaka 71 százaléka vidéki szálláshelyre szól.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból az is kiderül, hogy tavaly nyáron összesen 15 millió vendégéjszakát regisztráltak a magyarországi szálláshelyek, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, ami a júniustól augusztusig tartó időszakban 183 milliárd forintos bevételt hozott nekik. Jól ment a vendéglátóhelyeknek is, náluk 360 milliárd forintos bevétel keletkezett, ami 2020-hoz képest 25 százalékos, de még a 2019-es rekordévhez képest is 10 százalékos növekedés. Az MTÜ szép kilátásokat jósol ez évre is, szerinte az összesített turisztikai forgalom az év végéig meghaladhatja a 37 millió vendégéjszakát.

Nekünk a Balaton a Riviéra

A Makronóm kérdésére az MTÜ elárulja, a júniusi foglalások alapján a belföldi vendégeknél a Balaton áll az első helyen, ezt követi a főváros, majd Debrecen és környéke, Budapest térsége, valamint a Mátra és a Bükk tájegysége. Hasonló információkat kapunk a Szállás.hu-tól is. A legnagyobb magyar szállásközvetítőnél úgy látják, továbbra is a Balaton lesz a toprégió a nyaralók körében, eddig a társaságnál leadott minden harmadik nyári foglalás oda szól. A portál felmérése szerint a vendégek több mint kétharmada csak belföldi nyaralást fontolgat, negyedük külföldi és belföldi utazást is szervez, és mindössze hat százalékuk válaszolt úgy, hogy idén csak a határon túl tölti el a szabadságát. 

Népszerűnek ígérkezik idén a magyarok közkedvelt külföldi úti célja, a horvát tengerpart is. A koronavírus-járvány két éve durván visszavetette a horvát tengerpartra utazók számát. 2019-ben 1,1 millió utazás során 4,5 millió napot töltöttek magyarok az Adriai-tenger horvát szakaszán, s több mint 57 milliárd forintot hagytak ott. Az első pandémiás évben a kiutazások száma hirtelen 400 ezerre csökkent, és tavaly is csupán 548 ezren vállalták a belföldinél kockázatosabbnak ítélt adriai nyaralást. Most viszont a Szállás.hu adatai szerint a horvátokhoz szóló, 2022-ben megtett aktív foglalások száma az ötszöröse az előző év hasonló időszakában beérkezettnek, igaz, ez még mindig 23 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben ugyanekkor. 

Nyitókép: Shutterstock  

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés