Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Békét és biztonságot akarunk

2022. május 29. 21:33
A hadügyminiszter hangsúlyozta, hogy a különböző katasztrófák elhárításában a magyar katonák helytálltak és helytállnak.

 Szalay-Bobroviczky Kristóf a Hősök terén, a magyar hősök emlékkövénél hangsúlyozta: hőseink közül sokan azért estek el, mert „mások háborúit kellett megvívnunk”. Most viszont – mint fogalmazott – „szerencsés a magyarok felett a csillagállás”.

„A történelem jó oldalán állunk, szabad, független nemzet vagyunk, és immár 12 éve a magyar nemzeti érdeket helyezzük mindenek elé” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: a haza védelmére felesküdött miniszterként a haza védelmének és biztonságának megőrzése a legfőbb feladata.

A veszélyek nem múltak el

Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a veszélyek nem múltak el, a migráció, a járványok és háborúk korszaka köszöntött be - hívta fel a figyelmet, kiemelve: napjaink küzdelmeihez hőseinkből kell erőt meríteni.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a különböző katasztrófák elhárításában

a magyar katonák helytálltak és helytállnak.

Egyszerre védik Magyarország déli és keleti határait, segítik a szomszédos Ukrajnában kitört háború elől menekülőket, és a koronavírus-járvány idején is szolgálatot teljesítettek az oltópontokon, a kórházakban – fejtette ki a miniszter, aki köszönetet mondott a katonák szolgálatáért.

„Büszkék vagyunk a hőseinkre”

Felhívta a figyelmet, hogy az orosz-ukrán konfliktus Magyarországra is hatással van. „Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük a magyar családokat a háborútól. Nem szabad engednünk, hogy belesodródjunk, ez nem a mi háborúnk” – szögezte le.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a biztonság megőrzéséhez hozzák létre a honvédelmi alapot is. Ennek az alapnak célja, hogy biztosítsa azokat az anyagi forrásokat, amelyek a haderőfejlesztéshez és az erős, ütőképes, megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, önkéntes alapon szervezett, de növekvő létszámú,

magabiztos és elszánt magyar hadsereg felépítését teszi lehetővé.

Magyarország NATO-tagsága és az épülő haderő a magyar emberek biztonságának garanciája – jelentette ki.

„Mi, magyarok mindig büszkék voltunk a hőseinkre” – hangoztatta a miniszter, felidézve: a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon bő két évtizeddel ezelőtt, az első Orbán-kormány döntött a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés