Brüsszeli bohózat lenne Ukrajna soron kívüli uniós tagsága

2022. május 26. 11:05

Sümeghi Lóránt
Kontra
Az Ukrajna irányába tanúsított egyedi bánásmód komoly diplomácia vihart is kavarhat.

„Miután Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap Kijevben kijelentette, hogy az Európai Uniónak meg kell nyitnia kapuit Ukrajna előtt, és tagjelölti státust kell neki adnia a júniusi EU-csúcson, ismét komoly érvek és ellenérvek ütköztek az európai közbeszédben annak kapcsán, hogy az észak-keleti szomszédunk csatlakozása pontosan milyen hatással lenne az unióra.

Furcsamód, a Kijev kapcsán esetenként nehezen indokolható mértékben szimpátiát ápoló egyes tagországok vezetői arról már kevesebbet beszélnek, hogy Ukrajna egyáltalán milyen jogalapon nyerne bebocsátást az unióba.

Ugyanis a háborúval masszívan megterhelt ország nemcsak most, hanem nagy valószínűleg az elkövetkezendő évtizedben sem tudna maradéktalanul megfelelni az úgynevezett csatlakozási létszakaszok elérését garantáló legalapvetőbb feltételeknek.

Mint ismert, az Európai Tanács által 1993-ban lefektetett koppenhágai kritériumok alapvető fontosságúak egy tagjelölt, vagy egy potenciális tagjelölt ország uniós integrációja szempontjából, így ha ezeknek az adott ország nem felel meg, már a csatlakozási tárgyalások megkezdésére sem kerülhet sor.

A majdnem harminc évvel ezelőtt, Dánia fővárosában elfogadott kritériumok három területen, a politika, a gazdaság, valamint a jog vonatkozásában fogalmaznak meg előírásokat.

A Tanács politikai alapvetésnek nevezte meg azt, hogy az adott országban demokráciának kell lennie, s hogy a jogállamiság keretrendszere sértetlenül álljon. Emellett stabilnak kell lenniük azoknak az intézményeknek is, amelyek az emberi jogokat, valamint a kisebbségek védelmét garantálják. Tekintettel a Volodimir Zelenszkij által vezetett jelenlegi Ukrajnára, amely aktív és számos tekintetben irreguláris eszközök segítségével háborús konfliktusban áll egy vele szomszédos országgal, az imént megfogalmazott  demokráciával és jogállamisággal kapcsolatos feltételek teljesíthetősége erősen kérdéses. Ám ha szemet hunyunk e feltehetően nem állandósuló esemény felett, a hírhedt ukrán kisebbségvédelmi politika – különösképpen a kárpátaljai testvéreinkkel összefüggésben – már bizonyosan negatív irányba lökné az unió szemszögéből Ukrajna politikai síkon való megfelelését.”

Nyitókép: Ronaldo Schemidt / AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés