„Régi barátok új szerepben”

2022. május 23. 17:57
Lázár Jánossal közös képet posztolt Navracsics Tibor.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kialakult az ötödik Orbán-kormány névsora, amelyben két visszatérő is szerepel: a bejegyzés szerzője, Navracsics Tibor, illetve a képen szereplő „régi barát”, Lázár János.

Ahogy elemzésünkben korábban a Mandiner hetilapban megírtuk, Lázár János és Navracsics Tibor az előző ciklusban nem, de korábban már töltött be miniszteri tisztséget. Lázár 2002 óta országgyűlési képviselő, azaz hatodik ciklusát kezdi. Volt frakcióvezető, államtitkár, 2014 és 2018 között pedig Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Ezt követően eggyel hátrébb lépve a nemdohányzók védelméért, valamint a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságért felelős kormánybiztosi pozíciókat töltötte be. Az idei választáson fölényesen verte választókörzetében Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét.

Az utóbbi időben megjelent pletykák azt sejtették, hogy agrárminiszter lesz, végül az újonnan felálló építési és beruházási tárca lett az övé.

Navracsics Tibor 2010-től 2014-ig miniszterelnök-helyettes, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter volt. 2014-ben fél évig külgazdasági és külügyminiszter, majd az Európai Bizottság oktatási, kulturális és sportügyi biztosa volt. 2019-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára és kormánybiztos lett. A következő években uniós források felhasználásáért felelős miniszterként várhatóan az lesz az elsődleges feladata, hogy Magyarországra valóban megérkezzenek a nekünk járó EU-támogatások.

Szoros együttműködés várható

Lázár János és Navracsics Tibor vélhetőleg szorosan együtt kell hogy működjenek majd, hiszen a hozzájuk tartozó részterületek közt sok lesz az átfedés. Az uniós pályázatok és a regionális fejlesztések erősen kapcsolódnak az építéshez és a beruházásokhoz. Utóbbi terület biztosan érinti majd Palkovics László minisztériumát is. Talán Nagy Márton az, aki inkább önállóan dolgozhat majd, ugyanis a hírek szerint az ő feladatai közt a bankok, tőzsdék, biztosítók, magántőkealapok, az állami vállalatok és a szerencsejáték felügyelete fog szerepelni. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős, megszűnő miniszteri tisztség feladatai vélhetőleg a Pénzügyminisztériumhoz kerülnek.

Az Orbán-kormányok mindegyikében központi szerepet kapó család­politikai területért a következő években nem önálló miniszter dolgozik majd, nagy részük valószínűleg szintén a pénzügyminiszterhez kerül majd. 

Nyitókép: Facebook / Navracsics Tibor

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés