Két napja jeleztem: mintha a háború mérlegének nyelve Ukrajna felé lendülne

2022. május 19. 19:38

Tarjányi Péter
Facebook
Nos, ma is van két újabb jel.

„Mint korábban már többször mondtam egy háborúban érzékelhetők azok a pillanatok amikor valamelyik fél fáradni kezd és kiutat keres. Két napja a hadiesemények elemzése során jeleztem mintha a háború mérlegének nyelve Ukrajna felé lendülne. Nos, ma is van két újabb jel ami halvány és nem jelenti a háború végét azonnal, de akkor is az ukrán sikereket illetve a változást mutatja.

Egyrészt Putyin elnök újból elkezdte leváltani az orosz tábornokokat ami azért érdekes, mert egy szervezetben az irányítók gyakori cseréje azt mutatja, hogy nem jönnek az elvárt eredmények, illetve ez a hullám elindítja a hadseregek vezetési rémálmát ami nem más mint a topvezetők »védd a segged« mozgalma. 

Ez utóbbi megöli a döntési merészségét, határozottságot, kezdeményező képességet és teszetoszává változtatja a legjobb parancsnokokat is. A másik halvány jel, hogy Andrij Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes jelezte Oroszország visszatérne és folytatná a béketárgyalásokat amire az ukrán főtárgyaló úgy reagált, addig még a tűzszünetről sem hajlandóak tárgyalni Moszkvával, amíg az összes orosz csapatot ki nem vonják Ukrajnából.  

Jól láthatóan Oroszország fárad… Nagyok a veszteségeik, nem haladnak a hadműveletek, Ukrajna jobban harcol, és most még nem, de augusztusra már fájóan hatni fognak a gazdasági szankciók, egyszóval nem áll jól Moszkva szénája. Nyilván ezt látják mindkét oldalon és ilyenkor lényeges a diplomáciai és katonai időzítés. A harcok folytatódnak, de nem szabad, annyira megszorongatni Oroszországot, hogy azt érezze a Kreml vezetése az életük a tét. Azonban levegőhöz sem juthat az orosz hadsereg, mert akkor erőt gyűjt és visszatámad.

Diplomácia taktikailag szintén figyelni kell, hogy ne tűnjön úgy mintha azonnal, kétségbeesetten békét akarna bármelyik fél, mert az a gyengeség jele és ez szintén támadást hozhat. Nem egyszerű de ez van. Nyilván a harcok ezért IS folytatódnak és a felek próbálkoznak folyamatosan fegyverekkel, taktikákkal a másik fölé kerekedni, de pislákolva ugyan mégis megjelent bennem a remény lángja, hogy nyár végére befejeződhetnek a harcok. Így legyen!”

Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 185 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem értek egyet veled. Az oroszok, amit elfoglaltak, az el van foglalva. Nem fogják visszaadni Krímet, sem Mariupolt de az egész részt sem, amit elfoglaltak részben, vagy egészben.
Fekete-tengeri városokat nyugodtan elkönyvelheted Orosz földnek.
Amíg az USA fegyvereket küld Ukrajnának, addig fog tartani a háború.
Az azoviak megadták magukat? Meg!

Első nekifutásra az ukrán állam szétverése nem sikerült. Az oroszok most Ukrajna keleti, főleg oroszok lakta területét szállták meg, annak birtokba vételére törekednek. Hogy majd mi lesz, azt az dönti el, hogy ki fog először pislogni.

Előbb még pofozkodnak egy kicsit, régi jó szovjet-orosz szokás szerint:

"Amikor a későbbi marsall, Csujkov 1942 végén megérkezett Sztálingrádba,... első hivatali cselekedeteként tiszteket lövetett agyon, ilyen módon demonstrálva a katonáknak, mi történik azokkal, akik ellenszegülnek a parancsainak. 'Azonnal a legkeményebb intézkedéseket alkalmazzuk a gyávákkal szemben. 14-én agyonlőttem (!!!) egy ezred parancsnokot és komisszárját, majd nem sokkal később még két dandárparancsnokot és komisszárt."

"Buggyonníj és Jerjomenko tábornok főbe lőtte beosztottait, ha azok hibáztak, saját katonai tanácsuk tagjait pedig verték, így keltve félelmet bennük. Jerjomenko állandóan magánál tartott egy husángot, amellyel beosztottait ütlegelte. Akárhányszor parancsnokok valamelyik tisztjük kudarcáról számoltak be neki, Sztálin mindig azt válaszolta: 'És beverte a pofáját? Ha ez mégegyszer előfordul, adjon neki a pofájára' - írta visszaemlékezéseiben Hruscsov."
(Jörg Baberowski: Felperzselt föld, Sztálin erőszakhatalma, európa kiadó, 2015, 417.old.)

Aki beszél angolul és érdekli hogy napi szintem mi történik az Ukrán fronton, annak ajánlom ezt a YT csatornát: https://www.youtube.com/channe..
Ha Tarjányi meg a többi botcsinálta szagértő nézné ezt, akkor nem beszélne ekkora atomnagy baromságokat.

"
Két napja jeleztem: mintha a háború mérlegének nyelve Ukrajna felé lendülne
"

Igen, akkor is pont olyan okos voltál, mint most.

A könyv remek. (Amennyire megközelíti az igazságot)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés