Zelenszkij a hadiállapot meghosszabbítását kérte a parlamenttől

2022. május 18. 18:46
Kijev legfrissebb, szerdai összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 28 300 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán javasolta a parlamentnek a hadiállapot újbóli meghosszabbítását Ukrajnában – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán törvényhozás hivatalos honlapján közzétett információkra hivatkozva. A törvényjavaslatot az államfő már beterjesztette a parlamentnek, de szövege egyelőre nem érhető el a törvényhozás honlapján.

Az orosz csapatok megsemmisítettek egy oktatási intézményt

A hírportál emlékeztetett arra, hogy február 24-én, az Oroszország által Ukrajna ellen elindított teljes körű háború első napján vezették be az egész országra kiterjedő hadiállapotot Ukrajnában. Ezt követően az elnök kezdeményezésére már két alkalommal – márciusban és áprilisban – harminc-harminc nappal meghosszabbították a hatályát, s most május 25-ig van érvényben. Az ukrán határőrszolgálat arról számolt be, hogy napról napra egyre többen térnek vissza Ukrajnába azok közül, akik a háború miatt kényszerültek távozni. Az adatok szerint május 17-én az előző naphoz hasonlóan valamivel több mint 31 ezren hagyták el Ukrajnát, miközben az országba érkezők száma 37 ezret tett ki, a megelőző napon pedig több mint 41 ezret.

Az ukrán katasztrófavédelem közölte szerdán, hogy az észak-ukrajnai Csernyihiv megyében lévő Deszna település ellen kedden végrehajtott orosz légicsapás halálos áldozatainak száma 11-re, a sebesülteké pedig 14-re nőtt. Az ukrán fegyveres erők déli műveleti parancsnoksága a Facebookon arról számolt be, hogy az orosz erők szerdán

ismét légicsapást mértek Odessza megyére.

Az előzetes információk szerint sebesülés nem történt, és komolyabb károkat sem okozott a támadás.

Pavlo Kirilenko, a kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról tájékoztatott, hogy az orosz csapatok megsemmisítettek még egy oktatási intézményt a régióban: az avgyijivkai 1-es számú általános iskola porig égett. A kormányzó állítása szerint az orosz hadsereg tiltott foszforlövedékeket lőtt az iskolára. Kirilenko közölte, hogy a támadásban nem sebesült meg senki. Kiemelte ugyanakkor, hogy a tanintézetben több mint kétszáz gyermek tanult a háború február 24-i kezdetéig.

Harkiv megyében az éjjel nyugalom volt

Az Ukrajinszka Pravda megyei kormányzók beszámolóból készített összeállításában azt írta, hogy szerda délelőtt az orosz csapatok két rakétát lőttek ki a keleti országrészben lévő Dnyipro városára. Az egyiket a légvédelem lelőtte, darajai egy lakóházra zuhantak, aminek következtében egy ember megsérült. A másik rakéta eltalált egy közlekedési infrastrukturális objektumot, és komoly károkat okozott.

Északkeleten, Szumi megyében folytatódtak az orosz tüzérségi támadások, délen Herszon megye Mikolajiv régió felőli határát lőtték. Az áldozatok számát és a károkat még pontosítják. Harkiv megyében az éjjel nyugalom volt. Szerdán viszont a csuhujevi járást lőtték az orosz erők, aminek következtében két településen egy-egy személy megsebesült. A Donyec-medencében lévő

Luhanszk megye egész területén viszont heves harcok folynak,

és ugyanez a helyzet Donyeck megyében is az ukrán, illetve a szakadár ellenőrzésű területek közötti frontvonal teljes hosszán. Kijev legfrissebb, szerdai összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 28 300 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 202 orosz repülőgépet, 167 helikoptert, 13 hadihajót, 1251 harckocsit, 3043 páncélozott harcjárművet, 586 tüzérségi és 91 légvédelmi rendszert, valamint 199 rakéta-sorozatvetőt.

(MTI)

(Fotó: Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott kép Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről Kijevben 2022. május 10-én. MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat)

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Békét még nem terveznek

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés