Szijjártó Péter: Súlyos fenyegetést jelent az Iszlám Állam

2022. május 10. 18:30
Az Iszlám Állam felszólította követőit, hogy az Ukrajnában zajló háborúra irányuló figyelmet kihasználva kövessenek el minél több merényletet Európában.

Jelentősen erősíteni kell a határok védelmét és a terrorellenes felkészülést Európában, ugyanis az Iszlám Állam terrorszervezet aktivizálódása és a várható élelmiszerhiány nyomán fellépő radikalizáció súlyos fenyegetettséget okozhat – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a spanyolországi Málagában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Terrorizmus Elleni Hivatalának konferenciáján hangsúlyozta, hogy Európa súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe: Ukrajnában háború zajlik és a kontinens déli szomszédságában is számos instabil helyzet alakult ki az elmúlt időszakban. Márpedig szavai szerint nem szabad hagyni, hogy az ukrajnai események teljesen elvonják a figyelmet a déli szomszédságról.

A háború Afrikában is éreztetheti hatását

Felszólalásában kiemelte, hogy az ukrajnai háború a terrorellenes küzdelem szempontjából is komoly kihívást jelent, miután az Iszlám Állam felszólította követőit, hogy a jelenleg máshova irányuló figyelmet kihasználva kövessenek el minél több merényletet Európában. Mint rámutatott, emellett az is fontos tényező, hogy Oroszország és Ukrajna a világ gabonaexportjának mintegy 15-16 százalékát adja, ami a következő hónapokban jelentősen csökkenni fog.

„Ez élelmiszerellátási problémákat fog okozni a világ főleg azon területein, ahol amúgy is instabil a biztonsági helyzet.

Ez további destabilizálódást eredményezhet Afrika és a Közel-Kelet egyes országaiban, ami pedig a szélsőséges ideológiák és a terrorizmus terjedéséhez vezethet”

– húzta alá.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy jelentősen erősíteni kell az ENSZ terrorellenes erőfeszítéseit, ennek hiányában ugyanis Európa súlyos terrorfenyegetettséggel fog szembenézni a közeljövőben. Ezzel kapcsolatban lényegesnek nevezte, hogy a világszervezet végre valódi pénzügyi forrásokat fordítson erre a célra. Ezután arra is kitért, hogy Európában is jelentősen meg kell erősíteni a terrorellenes felkészülést, ahogy a határok védelmét is.

A miniszter végül úgy vélekedett, hogy változtatni kell a nemzetközi közösség hozzáállásán, és ahelyett, hogy hazájuk elhagyására biztatják a veszélyben lévő embereket, minden erővel a biztonságos helybeli körülmények megteremtésén kell dolgozni, így egyúttal megelőzve az újabb migrációs hullámokat is.

A külügyminiszter konferencián elmondott beszéde itt hallgatható vissza:

(MTI)

Nyitókép: Facebook-videó

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés