Ki jár jól és ki nagyon rosszul a szankciókkal?

2022. május 3. 12:39

Kruchina Vince
Vendégszerző
Az Európai Unió a szankciós politika kritika nélküli követésével a saját versenyképességét tönkreteszi, miközben társadalmi és gazdasági bizonytalanság előidézését kockáztatja.

Írta: Kruchina Vince közgazdász, szociológus

 

 A „nyugati” világ által bevezetett szankciók sora azt a deklarált célt szolgálta, hogy az orosz háborús agresszió finanszírozását megnehezítse, leállítsa. Történelmi tapasztalatok alapján a szankciós politikák sikeressége nagyban függ a világ országainak, de legalábbis azon országoknak az együttműködésétől, amelyek jelentős gazdasági súlyt képviselnek a világgazdasági rendszerben. Korábban ezért működhettek relatíve hatékonyan az Iránnal, Észak-Koreával vagy a Dél-afrikai Köztársasággal szemben az ENSZ által elfogadott szankciók.

Az Oroszországgal szembeni szankciók esetében ugyanakkor

a világ két legnépesebb országa, a gazdaságilag is jelentős súllyal rendelkező India és Kína egyelőre nem követik a „Nyugat” politikáját

– hasonlóan Indonéziához, Vietnámhoz a Dél-afrikai Köztársasághoz vagy a NATO tagország Törökörszághoz.

John Nash amerikai matematikus, ha élne, kiváló cikket írhatna a mostani, „nem együttműködésen alapuló” szankciós politika kudarcáról. A Nobel-díjas tudós játékelméletének alapjául szolgáló Nash-egyensúly létezése a jelenlegi bonyolult szcénában ugyan teljes bizonyossággal nem igazolható, a konfliktusban érintett felek helyzetének és stratégiai lépéseinek szisztematikus végiggondolásával mégis levonhatóak az alábbi következtetések – a modell alkalmazása továbbá segíthetne a számunkra legkedvezőbb döntések meghozatalában.

1. Tekintettel arra, hogy vannak olyan „nagy” játékosok, amelyek nem csatlakoztak a szankciós politikához, a szankció által érintett „jószágok” továbbra is széles fogyasztói bázis számára értékesíthetőek. Így különösen a kőolaj, amely tengeren és tengelyen könnyen szállítható.
 
2. A szankciós hírekre az olaj ára az egekbe szökött, ezt pedig a gáz ára is követi, hiszen e kettő együtt mozog a piacon. Azok az EU-tagországok, amelyek ugyan jelentős nyersanyagimportra szorulnak, azonban mégis elfogadták vagy követték az angolszász világ szankciós politikáját (nevezzük őket „minyonoknak”), borzalmas áremelkedéssel szembesülnek.
 
3. A szankciókat leghangosabban támogató

angolszász országok szerencsés földrajzi adottságaik mellett mind a gáz, mind a kőolaj esetében képesek azok beszerzési forrását diverzifikálni,

Oroszország helyett más beszállítót találni. Amennyiben közelebbről megvizsgáljuk a szankciókkal érintett nyersanyagokat – bizonyára valamely furcsa véletlen folytán –, az atomerőművek működéséhez szükséges fűtőelemekre az Egyesült Államok kérésére jelenleg még nem terjednek ki a szankciók. Egyes elemzések szerint a nukleáris fűtőelemekre kivetett szankciók az USA-ban jelentős rezsiköltség-emelkedést eredményeznének, ennek politikai hatása pedig különösen nem kívánatos az idei őszi „félidős” választások tükrében.
 
4. Az USA egyébként is kényelmes helyzetben van, hiszen a jelenlegi olajárszint mellett saját palaolaj és palagáz termelése profitábilissá vált, a Közel-Keletről történő olajbeszerzése pedig hozzájárul az ellátás biztosításához.
 
5. A szankciós politika minden józan megfontolást és kritikát követő „minyoni” követői – az Európai Unió tagországai – ugyanakkor kénytelenek szembesülni a rendkívül súlyos energiaár-emelkedéssel, ad absurdum az ellátás biztonságának veszélyeztetésével.

Különösen igaz ez a kontinens belsejében lévő, tengeri kikötővel nem rendelkező tagországokra.
 
6. Elefántcsonttornyukban ülve bizonyos európai uniós döntéshozók az Egyesült Államok politikai elitjével karöltve a szankciók erőltetése által közvetetten (de inkább közvetlenül) hozzájárultak az EU versenyképességének jelentős csökkenéséhez. Az elszabaduló árak miatt ezen felül belpolitikai bizonytalanságok veszélye fenyegeti a tagországokat. 
 
7. Jelenleg úgy fest a helyzet, hogy a patetikus célú szankciós politika árnyékában Oroszország továbbra is értékesíti az olajat Indiának és Kínának; a nukleáris fűtőanyag pedig zavartalanul érkezik az Egyesült Államokba. Mindeközben az uniós tagországokba Ukrajnán keresztül – az ukrán államkasszába befolyó jelentős tranzitdíj fejében – érkező olaj és a gáz ára az egekben jár.

Oroszország tehát jelenleg az energiaárak fent említett elszabadulása következtében (ide kapcsolódik a jelentős exportterméknek számító acél áremelkedése is), illetve a nyersanyagai iránti korlátlan mértékű keresletre, valamint a korlátlan számú piacaira tekintettel soha nem látott költségvetési bevételekre tesz szert.

Az Egyesült Államok a számára fontos nyersanyagra vonatkozóan nem tartja fontosnak szankciók kivetését, míg

a neki kevésbé fájó hiányú nyersanyagok tekintetében erőszakos szankciós politikát követel

(valóban, ilyen ár mellett az LNG-t már megéri behozni).  Az Európai Unió mindeközben a szankciós politika kritika nélküli követésével – nem teljesen tudva, milyen érdekeket szolgálva – saját versenyképességét tönkreteszi, egyúttal társadalmi és gazdasági bizonytalanság előidézését kockáztatja.

Külön meg kell még említeni Boris Johnsont, aki az utóbbi hónapokban a szankciók hangos követelésével párhuzamosan megmenekült a politikai bukástól. Nagy-Britanniának egyébként sem fájna a gáz- és olajimport tilalma.

Mindent egybevetve, gazdasági értelemben vajon nem fájna jobban Oroszországnak, ha inkább a nyersanyag árának jelentős csökkenését kényszerítenék ki, hiszen az értékesítési piacai egyébként is élnek? Esetleg a kevesebb szankció vagy az egyáltalán nem bevezetett szankciók vajon nem lennének hatásosabb megoldások?

Az olaj és a gáz árának öt évvel ezelőtti mértéke talán nem lenne hatékonyabb eszköz az orosz offenzíva megállítására?

Ebben a helyzetben kivételesen én is egyetértek a „piac mindent megold” doktrínával...

Kissé keserédes szájízzel azon töprengek végül, hogy hozzon bármit is a jövő, az európai unió tagországai mindig izgalmas turisztikai célpontokat kínálnak majd: Párizs, Róma, Budapest vagy Prága nevezetességei tárt karokkal várják a turistákat. Legfeljebb annyi változás lesz, hogy az EU világgazdasági súlya egy közepes délkelet-ázsiai országéval fog vetekedni.

Összesen 36 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az európai unió vezetése úgy döntött, hogy az USA tanácsára öngyilkosságot követ el. Az európai unió polgárait viszont elfelejtette megkérdezni.

Elolvastad a cikket, felfogtad, miről szól?

Kína közben halálra röhögi magát!

Hitelből építünk nekik csempészvasutat és a végén még az oroszoknak is hadat üzenünk.
Hát kell nekik ennél jobb kormány?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés