Egyáltalán nem ott. A családok sok anyagi segítséget kapnak a kormányzattól. Egyáltalán nem történt meg viszont az a kiegyenlítő helyzet, ami előtérbe helyezi az anyaság mindennél fontosabb értékét. Hát az életet visszük tovább! A számok nyelvén szólva az egész népesedés azon múlik, hogy mi vállalunk-e gyermeket vagy sem. A nőnek biztosítania kell a gyermek létfeltételeit, családi hátterét, a kicsi a nő gondjaira van bízva, akármi is történik, ő felel érte. A férfi minden gyermekközpontúsága ellenére sokkal nagyobb szabadságot és előnyt élvez a világban. Még a leganyaszívűbb apa sem helyettesíthet egy anyát. Visszatérve a szerepkonfliktusra: az én életemben is állandó konfliktus, folyamatos libikókahelyzet volt ez: ha az egyik oldalnak adtam többet, akkor a másiktól vettem el. Ez állandó egyensúlykeresési erőfeszítés, ami nagyon megterhelő. Gyönyörűséges az anyává válás, de nagyon-nagyon nehéz is. Ott vagyunk-e a gyermek mellett az extrém fontos első egy-másfél évben, sőt háromban? Nagyon fontos, hogy ne törjön meg az anya jelenléte ebben az időszakban. Minden tudományos bizonyíték amellett szól, hogy az első éveket együtt kellene tölteni a gyermekkel. Konkrétan együtt, otthon. Ez nem pótolható. Ha az anya ebben a fontos időszakban visszamegy dolgozni, és nem tudja a kötődés pszichológiailag programozott idejében a jelenlétét biztosítani, jó eséllyel kötődésprobléma alakulhat ki a gyermeknél. A kötődés biológiai folyamat, nem pusztán érzelmi, hanem olyan idegrendszeri program, ami megléte vagy hiánya meghatározza, hogy majd húszéves koromban is tudok-e valakihez érzelmet kifejezve kötődni. Ez csak egy példa arra, miért van szükség arra, hogy ezt az érzékeny időszakot teljes értékű hivatásként az anyák a gyerekeik mellett tölthessék. Ahogy arra is, hogy ezt mindenki vegye tudomásul, és biztosítsa.
Milyen nehézségekkel keresik meg Önt az édesanyák legtöbbször?
Pont ezzel a szerepkonfliktussal. Ugorjunk még egyet vissza, egész a párkapcsolatig. Mennyire szilárd a kapcsolat? Megkapja-e a nő a párjától mindazt, amire szüksége van ahhoz, hogy ezt a nagyon nehéz feladatot emelt fővel boldogan csinálja?
Ha a nő szeretetet és biztonságot kap a párjától, akkor mindenre hajlandó. A Gellért-hegyet is odébb tolja.
Mi nők nagyon toleráns, nagy teherbírású lények vagyunk. De akkor, ha van kiért mindezt megtenni. Ha ez a védelem megvan, minden megvan, és az anya csodákra képes még ebben a libikóka helyzetben is, de ha nincs meg, akkor elbizonytalanodunk, imbolygunk. Ha nem vagyunk együtt érzelmileg, jönnek a gyereknevelési problémák. A szegény gyermek meg mit csinál? Tükröt állít, mutatja, hogy zavar van az együttműködésben. A kapcsolati problémák elszenvedője és tünethordozója a gyermek. És akkor a továbbörökített traumák mélységeiről még nem beszéltünk. Nietzsche mondta, hogy vigyázzatok, mert ha a mélységbe néztek, a mélység visszanéz rátok. Azzal egészíteném ki, hogy vádlón néz vissza a mélység, ha tudod, mit kellene tenned, és nem teszed – hiszen a tudás kötelez.