A Népszava szerzője, Ferincz Jenő kiirtaná a Fideszt
2022. április 28. 10:53
„A Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával és a társadalommal szemben” – fogalmazott a baloldali publicista.
2022. április 28. 10:53
p
4
217
180
Mentés
Az április 28-i nagykanizsai közgyűlés résztvevői meglepő jelenetnek lehettek szemtanúi. A közgyűlésen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere felelevenítette a választást, amely számára a „demokrácia ünnepe volt”. A politikus nyitóbeszédét azonban Ferincz Jenő, baloldali publicista performansza zavarta meg.
„A Fidesz egy fertőző góc”
Ferincz két táblával állt a polgármester elé, amelyeken a Fidesz kiirtásáról elmélkedett.
A Népszava szerzője az egyik táblára azt írta, hogy „a Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával, a társadalommal és Nagykanizsával szemben”. A másik táblára pedig az a szöveget került: „a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani”.
Ferincz Jenő és táblái
A közgyűlés békét akar
A baloldali publicista viselkedésével kapcsolatban Balogh László polgármester Virág Benedek „Békességóhajtás” című versét idézte, elmondta, békét szeretne a közgyűlésen, amelynek drámai közjátéka úgy ért véget, hogy a szünet előtt a polgármester távozásra szólította fel Ferincz Jenőt.
Totális összeomlás, csupán pár nap alatt. Három forgatókönyv biztos előkerül, ha az okokat keressük. Afelől pedig nincs kétség, miről fog mostantól szólni a magyar közélet.
„Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter az ukrán titkosszolgálattal összejátszva támadja Magyarországot!” – hangoztatta a kommunikációs igazgató.
„A Tisza Párt biológiai értelemben ugyan egy generációval fiatalabb, mint a DK, de „Magyar Péter Gyurcsány Ferenc gyermekeként marad velünk” – mondta a miniszter.
A DK valóban a Fidesz kriminalizálására, gyakorlatilag a kiirtására tört a feles alkotmányozás ötletével, amiben például a Legfőbb Ügyész "félreállítása" is benne volt. Tehát ők nyíltan puccsot hirdettek, ami minden bizonnyal letartóztatásokkal, utcai harcokkal is együtt járt volna. Benne volt a pakliban, hogy ha mindez így alakul, akkor a Fidesz vezetőit bebörtönzik, a pártot szétverik vagy betiltják
Ezért bíróságnak kell feloszlatnia a Demokratikus Koalíciót, hiszen a demokratikus rend megdöntésére tört. Ehhez előbb meg kell változtatni a pártokról szóló törvényt, ami 2/3-dal lehetséges.
https://keresztenyszocialis.blogspot.com/2022/02/birosagnak-kell-feloszlatnia.html?view=magazine