Orbán: Arra kértem Ferenc pápát, hogy támogassa a béke érdekében tett erőfeszítéseinket

2022. április 21. 13:18
A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára – hangsúlyozta Orbán Viktor a Vatikánban.

A kormányfő – akinek a választások utáni első hivatalos útja Rómába vezetett – hozzátette: „nagy magyar tradíciót folytatott” azzal, hogy választási győzelmüket követően a Szentatya meghívását fogadta el elsőként. Kiemelte: ennek különös jelentőséget ad a háború, hiszen a Szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen. 

Orbán Viktor kérdésre válaszolta közölte: a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy magyarországi látogatásra a következő év során, amire – mint mondta – „biztatóan pozitív választ” kapott.  A kormányfő szerint szóba került az is, hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb – 640 ezer – menekültet Ukrajnából, sőt befogadta azokat a diákokat is, akik nem ukránok, de Ukrajnában tanultak és most valószínűleg Magyarországon tudják majd folytatni tanulmányaikat. 

Minden idők legnagyobb humanitárius akcióját bonyolítjuk. Ez elismerést és tiszteletet vált ki mindenhol a világban”

– hangsúlyozta a miniszterelnök, aki szerint ezt a Szentatya is megemlítette és arra biztatott, hogy „ezt a jó szokásunkat ne adjuk föl”

Orbán Viktor úgy vélte: a Vatikánnal nem politikai, hanem spirituális és lelki kapcsolatot ápol egy ország. Hozzátette: a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés pedig a családok tekintetében alakult ki. „Mi mindannyian azt gondoljuk itt Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a Szentatyára” – fogalmazott Orbán Viktor.

(MTI)

Nyitókép: MTI / Vatikáni Média

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szimbolikus és pragmatikus is Orbán mostani látogatása: Orbán ragyogó érzékkel látja a kereszténység kiiktathatatlan világnézeti mivoltát, hiszen a liberális kínálat már most katasztrofális következményekhez vezetett. Másrészt, több témában - pl. család, gender, életvédelem - szinte teljes egyezés van a Vatikánnal.

Ez egy szimbolikus lépés volt, hogy Ferenc pápa meghívását fogadta el elsőre a negyedszer 2/3-dal megválasztott miniszterelnökünk.

"..korunk legfontosabb közössége a család."
Ezt fontos kihangsúlyozni a mai világban. És ebben biztosan számíthatunk Ferenc pápa támogatására.

Idefigyelj vakhangya! Ezt 2016-ban mondta Bayer a migránsokkal kapcsolatban.
Azóta Bayer katolikus lett, mert a katolikus Egyházban látta meg a jövő zálogát és mint katolikus, nem beszélt ilyeneket, sőt elismeréssel beszélt Ferenc pápáról.
Miért nem ezeket a mondatait idézed? He?

Mosson fület...

A pápa esze
2016. augusztus 2. 7:15

BAYER ZSOLT
Bádog
A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.
„Ha jól értem (jól értem!), akkor Ferenc pápa szerint, amikor egy megkeresztelt katolikus gyilkosságot követ el, megöli a barátnőjét vagy az anyósát, az egyenlő azzal, amikor egy muszlim telerakja a testét robbanóanyaggal, és Alah akbar! üvöltéssel felrobbantja magát valami nyilvános helyen, hogy minél több embert pusztítson el. Vagy ha egy muszlim kamionba ül, és belehajt a tömegbe, hogy annyi embert öljön meg, ahányat csak bír.

Ez még akkor is elmebeteg állítás lenne, ha a megkeresztelt katolikus Jézus segíts! üvöltéssel ölné meg a barátnőjét vagy az anyósát. Ugyanis az összehasonlítás kizárólag abban az esetben állná meg a helyét, ha egy megkeresztelt katolikus robbanóanyagot erősítene a testére (telerakva fémdarabokkal, hadd pusztuljanak minél többen!), elmenne mondjuk Szaúd-Arábia fővárosába, és egy ottani bevásárló központban robbantaná fel magát, miközben azt üvöltené, hogy Jézus segíts! S ez még mindig nem elég az összehasonlítás teljes jogosságához, ugyanis arra is szükség lenne, hogy létezzen a világon bárhol egy magát katolikusnak valló terrorszervezet, terror-állam, amely fennen hangoztatná, hogy egyetlen programja van: kiirtani a muzulmánokat, és eltüntetni a föld színéről a muzulmán civilizációt. És arra is szükség lenne, hogy megkeresztelt katolikusok milliói özönöljenek a muszlim országokba, tengeren, szárazföldön, a határon őrjöngve követeljék, hogy engedjék át őket, méghozzá oda, ahová nekik tetszik, és ezen milliók közé bújva megkeresztelt katolikus terroristák ezrei, tízezrei próbáljanak bejutni mondjuk a gazdag öböl-államokba, ölni, ölni, ölni, másodsorban pedig párhuzamos társadalmakat kialakítani, katolikus gettókat, ahová a muszlim rendőrség be sem merné tenni a lábát, arra lenne szükség, hogy a megkeresztelt katolikusok milliói odaérve a muszlim világba, soha, semennyire se akarjanak integrálódni, beilleszkedni, és egyáltalán ne tartsák tiszteletben a muszlim társadalom törvényeit, ellenben ellentmondást nem tűrő módon követeljenek jogokat maguknak, letépjék a burkát és a fejkendőt a muszlim nőkről, és azzal a lendülettel meg is erőszakolják őket.”

És Kádár idején az orvos kiment a Trabantján L Simonékhoz...
Persze nem azért, mert az öreg Simon a TSZ-elnök volt, hanem mert így volt az eü kialakítva.

Nem.
Az Rákosi et. volt, ill Ceausescu pedig Romániában ugyanez.

Evangélikus. Remélem, azt már nem kell elmagyaráznom, hogy az evangélikus felekezetnek mi a viszonya a pápához.

De biztos, hogy áttért.

Tényleg? Ismered Bayert? Akkor tudhatnád, hogy áttért.

"Bayer katolicizálására van valami kézzelfogható bizonyíték, a hatásvadász nagyot mondáson túl? Mondjuk, egy ? Például..."

Nincs szükség "diszkréten abszolvált elsőáldozás"-ra, ha valaki evangélikusból katolikus szeretne lenni.
De miért is kellene neked bármit is bizonyítania?
Magányügy!!!!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés