Segíteni az embereknek, ott lenni a legfontosabb pillanataiknál: a születésnél, a házasságnál és a halál óráján – minden fontos fordulópontnál ott vagyunk kísérőként. Amikor az ember papnak áll, remélhetőleg ez a fő motiváció.
A másokon való segítés jó stratégia arra is, hogy az embernek önmagán ne kelljen? Jóemberség, életcél kipipálva…
Van ilyen is, valóban. Ez a lényege az önismereti útnak, amelyre több mint egy éve léptem és amelyről már beszéltem is…
Az „agyturkász”!
Igen. Fontos, hogy az ember megismerje a mögöttes motivációit. A helfer szindróma tehát valóban létező jelenség – nem csak a papoknál, a szociális munkások, nővérek körében is, ami nem feltétlenül rossz, hiszen rengeteg emberen segítenek –, csak mivel magukat hajlamosak elhanyagolni másokért, ezekben a szakmákban a kiégés veszélye is jóval nagyobb.