Most már az Átlátszónak is gyanús az erdélyi elégett szavazatok ügye

2022. április 13. 19:16
A portál nyomába eredt a kidobott és elégetett szavazólapokról keringő információknak.

Az Átlátszó több mint egy héttel az országgyűlési választások után úgy gondolta, utánajár a kidobott és (részlegesen) elégetett szavazólapokról keringő információknak.

A Portál megpróbálta kideríteni, hogy ki lehetett a forrás, aki az elégett és kidobott szavazólapokról a fotókat készítette, és „minél mélyebbre ástak, annál gyanúsabbá vált a történet”.

Pontosan mit is láttunk?

„A zsák és annak tartalma a román hatóságok birtokában van. Nekünk csak néhány, a helyszínen készült fotó és filmfelvétel, illetve egy szemtanú beszámolója áll rendelkezésünkre. Ezek alapján annyit tudunk összerakni, hogy az átlátszó, műanyag zsákban (melyet egy Átlátszó Erdélynek nyilatkozó szemtanú egyszerű háztartási szemeteszsákhoz hasonlított) mintegy tucatnyi szavazólap, és valamivel több válaszboríték (külső és belső) volt található” – írják a portálon.

Majd kitértek arra is, hogy „a szavazólapok egy része ki volt töltve (a szavazatokat ellenzéki pártokra adták le), illetve a szavazólapok széle meg volt pörkölődve. A szemtanú szerint a zsákban mintegy ujjnyi vastag hamuréteg volt. Azonosító nyilatkozatokat – tehát azt az iratot, melyből kiderülhet a szavazó neve és elérhetősége – nem sikerült felfedezni az iratkupacról készített felvételeken. A képek alapján nem lehet eldönteni, hogy az iratok eredetiek-e vagy sem”.

Hozzátették: „A helyszínen nincsen nyoma annak, hogy a szavazólapokat és a borítékokat ott égették volna el. A fotókon a vékony műanyag szemeteszsák ép, nem olvadt meg. Minden jel arra mutat, hogy a szavazólapokat valahol máshol gyújtották meg, a hamut és a részben megégett szavazólapokat betették a műanyag zsákba, és aztán

a zsákot kidobták az építkezési törmelék közé”.

Tényleg választási csalás nyomai ezek?

Ezután pedig kifejtették, hogy „a kézenfekvő – és nagyon gyorsan elterjedt – magyarázat szerint ezek a szavazólapok a bizonyítékai annak, hogy a levélszavazás során visszaélések történtek: a Fidesz győzelmében érdekelt személyek az ellenzéki szavazatokat tartalmazó borítékokat megsemmisítették, illetve »megfelelően« kitöltött szavazólapokat tartalmazó borítékokkal helyettesítették”.

Hozzátették, hogy „a levélszavazatok összegyűjtésében segédkező egyik forrásunk szerint az történt, hogy Marosvásárhelyről a Csíkszeredai Főkonzulátusra vitték autóval a levélszavazatokat. (Az út, ahol a zsákot megtalálták, Marosvásárhelyről Csíkszereda felé tart.) A borítékokat sorban felbontották, majd a szavazólapokat kicserélték. Az alábbiakban megmutatjuk, miért életszerűtlen ez a feltételezés”.

„Hogyan lehetett volna ezt kivitelezni? Alapfeltétel, hogy az elkövetőknek tudniuk kell, melyik borítékban van ellenzékre leadott szavazat. Ha a borítékok (a külső és a belső) nincsenek lezárva, akkor ezt könnyű lehetett megtudni” – olvasható a cikkben. 

„Ha azonban le voltak zárva – és a borítékok nagy többsége valószínűleg le volt zárva –, akkor nem világos, hogy minden boríték felnyitása nélkül hogyan lehet kiválogatni a »problémás« szavazatokat. Tekintve hogy

a Fidesz a levélszavazatok 94%-át kapta,

minden huszadik borítékban lehetett ellenzékre leadott voks. Az összes borítékot felnyitni nyilván sokkal több veszteséggel járhatott (minden szavazatot új borítékba tenni), mint haszonnal” – tették hozzá.

 

Nyitókép: Facebook

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mondjuk olyan sincs, hogy van a hamu, meg van sz éppencsak megperzselődött szavazólapok. Amiken nincs pecsét. Ha az égetés nem tökéletes, akkor azért vannak jobban megperzselődött lapok is, meg a borítékok, amikben azonosítók vannak. Azért a néhány száz elmebetegért meg kár az egész cirkusz, akik nem a fideszre szavaznak Románia területén.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés