A „gyurcsányozás”, mint náci beszéd

2022. április 10. 17:50

Bartus László
Amerikai Népszava
A „gyurcsányozás” ugyanarra a logikára épül, mint a zsidózás.

„Mielőtt bárki azzal gyanúsítana, hogy a »DK embere« vagyok, vagy »Gyurcsány lefizetett bértollnoka«, szeretnék emlékeztetni arra, hogy az ellenzéki táborban senki nem bírálta olyan élesen a DK-t és Gyurcsány Ferencet, mint én és az Amerikai Népszava, amikor először részt vett Orbán csaló választási komédiájában és bevonult a parlamentbe. Ezzel az utolsó remény is megszűnt arra, hogy legyen egy rendszeren kívüli ellenzéki párt, amely nem kollaborál a hatalommal és nem legitimálja Orbán államcsínnyel létrehozott, törvénytelen, fasiszta diktatúráját.

Ahogy most is a legélesebben ellenzem, hogy az ellenzék (és ma már legnagyobb pártja, a DK) bevonuljon Orbán díszletparlamentjébe, és a demokrácia látszatát adja a diktatúrának, amivel a NER legerősebb támaszát jelentik. Amíg az ellenzék legitimálja ezzel az alkotmányos rend megdöntését, felesküszik a törvénytelen alaptörvényre és demokráciának láttatja a diktatúrát, addig Orbán hazug rendszere él és virágzik. Akik csak az orrukig látnak, nem hiszik el, hogy az Orbán-rendszer bukása akkor kezdődik el, amikor ennek véget vetnek.

Ennyi bevezető után szeretnék rátérni a »gyurcsányozás« jelenségére, aminek semmi köze a fentiekhez. Azért is kell erről nyíltan beszélni, mert a magyar társadalom egyik pestise ez, amely már az ellenzék soraiban is erős támogatásnak örvend. A »gyurcsányozás« méreg, olyan toxikus beszéd, amely a náci propaganda logikájára épül, emellett hazug, gyűlölködő és beteggé teszi a társadalmat. A »gyurcsányozás« ugyanarra a logikára épül, mint a zsidózás, a »gyurcsányozás« nemcsak közönséges gyűlöletpropaganda, hanem náci beszéd. Aki érintkezik vele, aki elfogadja, nácikkal azonosul.”

Nyitókép: AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na, akkor most itt az ideje, hogy megvizsgáljuk, vajon milyen logikára épül az O1G.

Sőt, ha Jakabot jákobozzák az is antiszemitizmus.

Minden antiszemitizmus, kivéve orbánt szidni meg nácizni, mint valami felhúzott libsi automata.

Remélem, hogy hamarosan ez a puffadt fejű mocsok görény is elpatkol.

Vajon miért kárhoztatják és akarják átnevelni a Fideszre szavazókat az ellenzékiek?
Nekünk miért nincsenek vajon olyan késztetéseink, hogy mindenáron rábeszéljünk embereket arra, ugyanúgy gondolkodjanak mint mi?
Talán azért mert ez sem nem normális, illetve sem nem illendő dolog?

Támadtak bizonyos filozófiai problémáim. Hogyan lehet megkülönböztetni a Bartus-féle nem toxikus gyurcsányozást a toxikus gyurcsányozástól? Továbbá a zsidóság ugye egy nép, és azért nem illik szidni őket, mert akikkel bajunk van, azok egyes emberek. Gyurcsányból viszont tudomásom szerint egy van. Lehet, hogy Bartus tud valamit? Akkor fusson, ki merre lát. Gyurcsányból egy klónhadsereg???

Az Orbánozást minek nevezed? Az O1G-zést minek nevezed, te szarházi?!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés