Egy ötvennégy százalékos Fideszt nem lehet legyőzni

2022. április 8. 12:32

Bálint Botond
Pesti Srácok.hu
Nincs olyan kicsit is demokratikus választási rendszer, amelyben le lehet győzni egy olyan pártot, amelyet minden második szavazó támogat.

„Ez a kijelentés magától értetődőnek tűnik, de az ellenzék vezetőinek és kampánytanácsadóinak mégsem sikerült ezt a problémát megfogalmazniuk maguknak. Kétszázezer stabilan kormánypárti szavazó és a bizonytalanok többségének megszólítása nélkül nem lehet a Fideszt legyőzni. Nincs olyan kicsit is demokratikus választási rendszer, amelyben le lehet győzni egy olyan pártot, amelyet minden második szavazó támogat.

Ha fel akarjuk mérni az ellenzék és annak »értelmisége« fogalmatlanságát, akkor a fentieket megfontolva kell elemeznünk a választási eredményeket. A Fidesz már az 1998–2002-es választási ciklus végére is bőven negyven százaléknál nagyobb támogatottságot szedett össze, jelentősen növelve a szavazatarányát és a szavazóinak a számát a kormányzása alatt. A 2010–2014-es válságkezelő és romeltakarító négy évet leszámítva a Fidesz minden kormányzása alatt növelni tudta a szavazóinak a számát és azok arányát az összes szavazat számát tekintve.

A Fidesz az utóbbi négy választáson csak egyszer kapott ötven százaléknál kevesebb szavazatot, hiszen 2018-ban is megkapta a szavazatok felét. A 2010–2014-es ország-újraszervező időszakban sem vesztett jelentősen a támogatottságából; akkor is nemcsak a legnagyobb párt maradt, hanem domináns párti státuszát is megőrizte. Ennek sok különféle oka van, amelyeket az ellenzék és a világmagyarázattal foglalatoskodó értelmisége nem volt hajlandó tudomásul venni, még most, a negyedik katasztrofális választási veresége után sem. A Fidesz ugyanis gondosan ügyel rá, hogy a magyarok többsége által természetesnek tartott „nemzeti minimumot” mindig és kompromisszumok nélkül képviselje. A Fidesz a társadalompolitikájában a választópolgárok nyolcvan százalékának világképét képviseli, míg a baloldal ilyesféle konszenzusra kísérletet sem tett a kormányzásai alatt. A Fidesz a választóknak olyan kulturális és hangulati »életérzéseket« kínál, amelyek létezéséről a baloldal és az értelmisége tudomást sem hajlandó venni. A magyar választópolgárok különösen értékelik azt is, hogy a jobboldali kormány a külföld felé is határozottan képviseli a magyar érdekeket. A magyar nem egy szervilis nép és tulajdonképpen a Fidesz szavazatszerző képességén túlmenően is viszolyog a »merjünk kicsik lenni« »csicskaságától«.”

Nyitókép:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gyászmunka. Még mindig hüppögve a szemedet törölgetve írsz?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés