Blöffről és őszinte beszédről háború idején

2022. március 29. 8:11

Kohán Mátyás
Mandiner
Nem most van itt a dwa bratanki ideje, és ez nem a mi hibánk.

Akinek van szeme, látja – finoman szólva nincs most összhangban a lengyel álláspont a magyarral, ami az orosz-ukrán háború kezelését illeti. Lengyel barátaink önként vállalták magukra a nyugati fegyverszállítások logisztikai központjának veszélyes szerepét, ők követelik a legkarcosabb hangon az összes létező fegyver Ukrajnába szállítását, sőt, olyan fegyvert – MiG-29-es őskőkori vadászgépeket – is szállítanának Ukrajnának, amely még a szinte mindenre kapható amerikaiaknak is túl kockázatos.

Aztán ott van Mateusz Morawiecki miniszterelnök tízpontos terve, amelyben az orosz gáz, olaj és szén importjának leállítása még csak nem is végpont, hanem kiindulási alap,

amely épp csak azt nem mondja ki, hogy Oroszországnak most azonnal hadat kell üzenni,

és amely az Oroszország felé irányuló vízi és közúti (igen, tényleg!) közlekedés betiltásával, az orosz állampolgárok uniós vízumokról való letiltásával, a teljes orosz sajtó európai betiltásával és Oroszország minden nemzetközi szervezetből való kizárásával gyakorlatilag minden kapcsolatot elvágna Oroszország és a nyugati világ között.

Hogy mi az indok? A churchilli bölcsesség, amelyet a nagy brit államférfi – aki, no, mint változnak az idők, a tavalyi-tavalyelőtti nyugati közgondolkodásban még háborús bűnös volt, nem próféta – jó eséllyel sosem mondott el a háborúról meg a szégyenről. Hogy ugyanis a Szudétaföld hitleri annexiója után Nagy-Britanniának, Franciaországnak és Olaszországnak „a háború és a szégyen között kellett választania. A szégyent választották. De háborút is kapni fognak”. Értsd: háborús bűnösökkel egyezkedni, finomkodni, egyrészt-másrésztkodni felesleges, aki ma nem megy háborúba Putyinnal, annak holnap kell majd, amikor Ukrajna bekebelezése után a NATO-t fogja megtámadni.

Ez látszik tehát a lengyel álláspontnak: hogy Oroszország az atombombán kívül nagyjából mindent kapjon azonnal a nyakába, különben nem lesz itt béke sosem. Nem áll ennél semmi távolabb a magyar gondolkodástól, mert ez Putyin gazdasági eszközökkel való eltántorításának, a háború rövidre zárásának stratégiája – mi pedig épp ebben nem hiszünk. Mert pontosan látjuk, hogy egy olyan országot, amelynek önellátó mezőgazdasága, saját földjén bányászott kőolajból otthon előállított üzemanyaga és önálló hadiipara van, s vezetői láthatóan rég alárendelték már a katonai sikernek a lakosság életszínvonalát, nem lehet gazdasági eszközökkel a háború lezárására kényszeríteni. Nincs az a szankció, ami Putyinnak kedvét szegné, önellátó országgal szemben értelmezhetetlen a gazdasági kényszerítőerő. A háború következésképpen hosszú lesz, nem rövid, a szankciókat ezért érdemes a számunkra hónapokon át elviselhető intézkedések köréből megválasztani.

Oroszországnak vezetésének nem okoz problémát a háborúban tönkre menni,

mi viszont azért óhajtanánk élni, fűtenénk, főznénk, léteznénk még egy darabig.

Mondanék viszont egy hegyeset: lengyel barátaink nem hülyék. Lengyel barátaink ezt egészen pontosan tudják. Ha lengyel barátaink komolyan gondolnák a felsorolt intézkedéseket, akkor meglépték volna már őket a késlekedő Európa nélkül egyszerűen saját maguk. Nem akadályozta őket abban semmi, hogy elegánsan fehérre steppelt szablyáikkal Zambrównál maguk fűrészeljék ketté a Jamal-Európa gázvezetéket, vagy felhívják Igor Szecsint a Rosznyeftytől, hogy vigye az ukrán vértől bűzlő naftáját máshová. Nem tették. Tankolnak és fűtenek tovább, akárcsak mi, legfeljebb kicsit kék-sárgább a mosolyuk közben.

Ez azért van, mert lengyel barátaink elsajátítottak egy olyan képességet, amelyet a becsületes magyar külpolitikusok valahogy sosem fogadtak be az eszköztárba: a blöff művészetét. (Amit, ha nem lengyel barátainkról lenne szó, egyszerűen gátlástalan hazugságnak neveznék, de – tekintettel arra, hogy i do szabli, i do szklanki – itt most maradjunk inkább a blöffnél.)

Lengyel barátaink pontosan tudják, hogy abból, amit kérnek, nem lesz semmi. Lesznek jelképes összegű megállapodások arról, hogy majd Uncle Sam csillagos-sávos demokráciagázából is hajóztatunk át pár stampónyit az óceánon abba a körülbelül három uniós országba, amelyik azt fogadni tudja, lesznek nagy hajlongások venezuelai, szaúdi, iráni és katari demokráciabajnokok előtt, fogadkozások az orosz gázimport ekkora és akkora mértékű csökkentésére – de a nullára ezt a kapcsolatot nem fogja visszavágni senki, mert az Isten kegyelméből még Európa esze is csak korlátozott mértékben ment el. Lengyel barátaink tehát nem azért kérnek mindenféle egzotikus dolgokat, mert meg is szeretnék őket valósítani – hanem azért, mert most végre ők lehetnek Európa vérző lelkiismerete, a morális nagyhatalom, akikre nem hallgatnak a tankpisztolyukat ukrán halántékokhoz szorító, önző németek. Ők lehetnek a kék-sárgába borult Twitter-folyamok sztárjai, őket emelheti pajzsra a geopolitikát csak Jók és Rosszak folytonos párharcaként értelmezni képes woke hadsereg. És közben pont ugyanúgy lesz benzinjük, mint nekünk, ugyanannyiért. Tiszta haszon.

Lengyel barátaink ezt a zseniális blöfföt azért tudják megcsinálni, mert statisztaként rendelkezésükre áll egy egészen unikális szavazóközönség, amely zsigerből gyűlölik az oroszokat és németeket. Így tehát a létező legelőnyösebb pozíció, amit lengyel kormány csak felvehet,

az az, hogy mi hatalmas pofont kevernénk le a szutykos oroszoknak, de a mocskos németek nem engedik.

Belpolitikai lottóötös ez Morawieckiéknek, amely ráadásul még váratlan külpolitikai előnyöket is hozhat, például egy vékonyka, dohos kis folyosót, ami a brüsszeli szégyenpadról kivezet a fényre. Bolondok lennének ők ezt a lehetőséget egy dwa bratankiért cserébe parlagon hagyni.

Úgyhogy ne aggódjunk mi a lengyelek miatt – nem fogják ők Európát háborúba sodorni, s pont olyan hangerővel kérik majd az élettel összeegyeztethetetlen szankcióikat, hogy épp csak meg ne valósuljanak véletlenül. És ami még fontosabb: a Visegrádi Négyek miatt se aggódjunk. Egy szövetségi rendszer nem vérszerződés, nem a bajtársiasság tartja össze, hanem a közös érdekek – amíg van ügy, amelyben közös érdekek mentén lehet kiállni, a V4 élt, él és élni fog. Márpedig ilyenből van ezer. De Oroszország ügye nem ilyen.

Orbán Viktornak megint döntenie kell egy fájdalmasan nehezet: vagy beáll a csordába marhaságokat követelni, vagy ragaszkodik a helyes döntéshez, őszintén – de népszerűtlenül. S magyarként igazán nincs is mozgástere máshogy cselekedni, mert ami egy lengyel politikusnak lottóötös, az egy magyarnak belpolitikai öngyilkosság. A magyar szavazót – akár sajnáljuk, akár szeretjük a helyzetet – a Putyinnak való öncélú odacsapás nem motiválja túlságosan, s 650 eurós holland gázszámlákat nem azért nem szeretne kifizetni, mert az Orbán alacsonyan tartotta a bérét, hanem mert nem hülye. Úgyhogy nincs álságos moralizálás,

a magyar választó őszinte beszédet követel,

kézfogással megpecsételt ígéretet arra, hogy a háború árát nem ő fizeti meg. Ez így lesz még nyolc napig.

És utána is így lesz, mert lengyel barátainkhoz hasonlóan mi sem vagyunk hülyék. Addig is szeressük őket tovább, de vigyázzunk arra is, hogy önpusztító követeléseket egy percig se vegyünk komolyan.

Fotó: istockphoto

Összesen 162 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bravó! Én magamtól a brüsszeli dohos folyosóig jutottam, de
vitathatatlan, hogy a többi szempont is rendkívül fontos.

Nem tartom kizártnak, hogy a lépéseket bizonyos mértékig egyeztette a
két ország.

Rajta, magyarázd el, miért?

Tök mindegy, megszoktuk a cserbenhagyást. Akkor is dwa bratanki. Ez valahogy le fog csengeni. Olyan valószínűtlen volt az egész, és most NEM lehet látni a végét.

Az utóbbi időben a lengyelek a nyertesek. Nekünk az is elég lenne, ha moslékék nem tudnának visszajönni. Jövő héten ilyenkor már tudjuk, mire kell felkészülnünk. Amit csak lehet, túl kell élni. Ha visszajönnek, a hihetetlen gazdasági szakértelmükkel és kiemelt toleranciájukkal a másként gondolkodókkal szemben, az ritka pocsék lenne, de volt már ilyen is. Túléltük, bár számunkban, vagyonkánkban fogyatkozva.

Tulajdonképpen remélem, h. a lengyeleknek, cseheknek bejön a saját útjuk (a szlovákok, románok mintha hallgatnának), de nekünk is a miénk.

Mi, ilyen szempontból jó helyzetben vagyunk. A finnekkel nincs területi vitánk.

Ha megfigyeled az összes háború testvérháború. Mindenkinek a saját
szomszédjával van baja, őket gyilkolássza, amint tehet. Ami nem
testvérháború, hanem hódítás és más népek leigázása, az kudarccal
szokott végződni.

Vagy ők kérjenek demokratikus gázt és demokratikus kőolajat a még demokratikusabb amerikai, szaudi, katari stb. barátaiktól, nylonzacsiban.
És kész.

És miért fordulnánk 180 fokot?
Mi szól emellett?

Én nem vagyok ennyire optimista, mint Mátyás.
Ez a lengyel típusú hetvenkedés, nagyhatalmi ambíciók stb. rövid és hosszú távon is roppant veszélyes Európára nézve.

Ez megint egy kiváló elemzés Mátyás. Maximális pont.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés