Hangsúlyozta, hogy „a múlt háborúi arra ösztönözték az elődöket”, hogy olyan intézményeket hozzanak létre, amelyeknek meg kell védeniük az embereket a háborútól. Szavai szerint viszont ezek az intézmények nem működnek. „Ezért új intézményekre, új szövetségekre van szükség. És mi ilyet kínálunk” – mondta.
Kifejtette, hogy olyan egyesülés létrehozását javasolja, amelynek elnevezése lehetne: „U-24, Egyesülés a békéért”. Ez szerinte „olyan felelős államok uniója lenne, amelyek rendelkeznek erővel és lelkiismerettel a konfliktusok azonnali megállításához”. Hozzátette, hogy az egyesülésnek minden szükséges segítséget 24 órán belül biztosítania kellene egy megtámadott országnak, beleértve fegyvereket, szankciókat és humanitárius, politikai és pénzügyi támogatást. Megjegyezte, hogy egy ilyen szövetség segítséget nyújthatna a szenvedőknek természeti vagy ember okozta katasztrófák, humanitárius válság, illetve járványok esetén is.
Közben a Jevropejszka Pravda című ukrán hírportál a CNN amerikai hírtelevízióra hivatkozva arról számolt be, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei több légvédelmi rakétarendszert küldenek Ukrajnába az orosz támadás elleni védekezés érdekében. A hírtelevízió idézett egy, neve elhallgatását kérő, magasrangú amerikai tisztségviselőt, aki szerint a szállítandó légvédelmi rendszerek között lesz Osza típusú automatizált légvédelmi rakétarendszer, SZ-300-as rendszerek (SA-10), és Sztrela hordozható légvédelmi rendszer is. A név nélkül idézett amerikai tisztségviselő csak annyit árult el, hogy a rendszereket a partnerországoktól kapta az Egyesült Államok, és már „úton vannak”. Szavaiból nem derült ki, hogy még az Egyesült Államok felé vagy már Ukrajnába.
. Szavaiból nem derült ki, hogy még az Egyesült Államok felé vagy már Ukrajnába.(MTI)
Nyitóképen: Zelenszkij az Egyesült Államok Kongresszusa előtt. Fotó: Ukrán elnöki hivatal / Anadolu Agency / AFP