Putyin kapcsán botladozik a francia jobboldal

2022. március 18. 18:41
Érzékenyen érintette az elnökválasztási kampány közepén járó francia politikát az ukrajnai háború: több jobboldali politikusnak az oroszokat megértő vagy Vlagyimir Putyint támogató kijelentései miatt kell magyarázkodnia, Emmanuel Macron pedig egyre nagyobb önbizalommal készülhet az áprilisi megméretésre.

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban

Nehéz helyzetbe került a francia jobboldal az orosz–ukrán háború kirobbanásával, Emmanuel Macron szempontjából viszont – ha lehet ilyet mondani – a lehető legszerencsésebb pillanatban tört ki a konfliktus. Angela Merkel leköszönésével tér nyílt a francia elnök előtt arra, hogy átvegye Európa vezető politikusának szerepét, ebbéli igyekezetét pedig csak erősíti, hogy az unió soros elnöki tisztjét éppen Francia­ország látja el. Macron az utóbbi hetekben, hónapokban nagy erőfeszítéseket tett, hogy diplomáciai úton hozzá­járuljon a helyzet rendezéséhez, megfordult a már ikonikus putyini hosszú asztal végén is. Sikerrel nem járt, viszont – kis túlzással – kivívta annak a jogát, hogy Európa nevében ő vegye fel a telefont. Azzal, hogy az orosz agresszió nyomán egész Európában nyilvánvalóvá lett a védelmi együttműködés fontossága, Macron egyik régóta dédelgetett témája került előtérbe. Az ukrajnai helyzet – éppúgy, mint nálunk – zárójelbe tette a választási kampányt, a közvélemény­kutatások pedig igazolják azt a megfigyelést, miszerint válsághelyzetben a szavazók nagy számban pártolnak a regnáló erők mellé: március második hetére harminc százalék fölé kúszott az államfő támogatottsága.

Tévedését elismerve Éric Zemmour is elítélte az orosz agressziót”
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

A Republikánusok párt elnökjelöltje, az atlanti elkötelezettségű Valérie Pécresse nem vádolható különösebb rokonszenvvel az orosz vezető iránt, a tömörülés prominens politikusainak egy része azonban a közelmúltban aktívan szorgalmazta a nyitottabb oroszpolitikát. Gondoljunk csak a 2017-es elnökaspiránsára, François Fillonra, aki sokak szemében – Gerhard Schröderrel együtt – mintegy jelképe az oroszok által „megvett” nyugati vezetőnek. Fillon és Putyin egy időben voltak miniszterelnökök, innen eredeztethető az évek során barátivá melegedő kapcsolatuk. A francia politikus a Krím félsziget orosz annektálásakor nem támogatta a szankciókat, később Moszkva szíriai fellépését méltatta; politikai visszavonulása után, 2021-ben pedig bekerült a Zarubezsnyeft nevű orosz állami olajvállalat, illetve egy Putyin-közeli oligarcha petrokémiai vállalata, a Sibur igazgatóságába – lényegében az európai kormányzatoknál eljáró lobbistának fogadták fel.

Finoman szólva rosszul vette ki magát, hogy Fillon néhány nappal az orosz invázió előtt az orosz miniszterelnök-­helyettessel, Alekszandr Novakkal tárgyalt, elmondása szerint egy francia–orosz hidrogéntechnológiai fórum ügyében. Clément Beaune külügyi államtitkár nem is késlekedett kijelenteni, hogy a Republikánusok Fillon pártja, aki pedig Putyin cinkosa (Macron a hírek szerint helyreintette őt e mondatáért). Fillon exkormányfő a háború kirobbanásakor nyilatkozatban ítélte el az oroszok fegyveres akcióját, kiemelte viszont: a konfliktust el lehetett volna kerülni, ha a Nyugat figyelembe veszi Moszkva aggályait a NATO-­terjeszkedéssel kapcsolatban. Az ellenoldal politikai hangadói már önmagában felháborítónak tartották azt, hogy Fillon ilyen helyzetben egyrésztmásrésztezni merészel, és hiába mondott le nem sokkal később oroszországi tisztségeiről, Pécresse-nek főhetett a feje jelöltelődje miatt.

Még kényesebb azon szuverenista jelöltek esete, akik az előző években pozitív kontextusban emlegették Putyint, és Franciaország NATO-ban való szerepvállalásának felülvizsgálatát szorgalmazták, illetve kritizálták a katonai szövetség keleti bővítését. Közismertek a Nemzeti Tömörülés és a moszkvai kormányzat baráti kapcsolatai: Marine Le Penék 2014-ben egy orosz banktól vettek fel hitelt választási kampányaik finanszírozására, 2017-ben, az elnökválasztás előtt pedig a párt­elnök látogatást tett Vlagyimir Putyinnál. Az ekkor készült fotót egy idén terjesztett prospektusban is felhasználták, mint amely erősíti Le Pen külpolitikai profilját. Az elnökjelölt most elítélte az orosz akciót, a kritikákat pedig azzal magyarázta, hogy ő mindig is egyenlő távolságot tartott az Egyesült Államoktól és Oroszországtól, eltérően azoktól a francia vezetőktől, akik a végletekig alárendelték az országot az amerikai érdekeknek. A felmérésekből úgy tűnik azonban, hogy Le Pent kevésbé érinti rosszul a mostani helyzet: ha a végső győzelemre eddig sem túl nagy esélyeit csökkentette is a helyzet (mert a háború árnyékában nemigen lesz lehetősége Macron-ellenes hangulatot szítani), egyre inkább úgy tűnik, ő mérkőzhet meg az elnökkel a második fordulóban.

Éric Zemmour kampányának viszont alaposan keresztbe tett a kelet-európai konfliktus. A publicistából lett jelölt, aki néhány éve még egy „francia Putyinról” álmodozott, Le Penhez hasonlóan nem hitt abban, hogy az orosz elnök valóban kiadja a parancsot a támadásra. Tévedését elismerve Zemmour is elítélte az orosz agressziót, s a diplomáciai erőfeszítések fokozása mellett állt ki. „Franciaországnak nem kell alávetnie magát sem az Egyesült Államoknak, sem Oroszországnak, sem senkinek. Újra kezébe kell vennie a sorsát, hogy hozzájárulhasson a béke megteremtéséhez” – fogalmazott. Zemmour megkérdőjelezte a szankciók hatékonyságát, s leszögezte: a Franciaországra leselkedő legnagyobb veszélyt továbbra is az iszlamizmus jelenti. Később azzal az ötlettel állt elő, hogy Franciaország nevezzen ki két, mindkét fél által tisztelt béketárgyalót, aki Moszkvában és Kijevben személyesen bírhatná a harcoló feleket tárgyalásra. E két személy a 2008-as grúz–orosz háborúban tűzszünetet kieszközlő Nicolas Sarkozy, illetve Hubert Védrine lenne, utóbbi a Jacques Chirac elnöksége alatt hivatalban lévő, szocialista Jospin-kormány külügyminisztere volt, fontos alakja a Franciaország önállóságát hangsúlyozó, „gaullo–mitterrand-i” külpolitikának. Védrine az utóbbi években többször is kiállt az oroszokkal való kapcsolatok javítása mellett.

Közismertek a Nemzeti Tömörülés és a moszkvai kormányzat baráti kapcsolatai”

Sarkozy béketárgyalói kinevezését csakhamar Pécresse is felkarolta, és – Zemmourra rálicitálva – bejelentette, hogy telefonhívásokat is intézett ez ügyben a volt államfőhöz, aki azonban nem kommentálta az ötletet. Pécresse igyekezetét magyarázza, hogy Sarkozy egészen eddig nem volt hajlandó kiállni pártja elnökjelöltje mellett, a Le Figaro beszámolója szerint súlyos kételyei vannak Pécresse kampányával és képességeivel kapcsolatban. Szívélyes kapcsolat sosem volt a két politikus között, Sarkozy iskolásnak tartotta Pécresse-t, s államfőként nem engedte be az Élysée-palota belső köreibe. Pécresse érthetően zokon vette ezt, és jelöltsége bejelentése óta rendre Jacques Chirac elnökségét emlegette mint a szeme előtt lebegő példát, a Sarkozy-időkre pedig nemigen tett utalást, leszámítva a „Kärcher­ügyet”. 2005-ben az akkor belügyminiszter Sarkozy sokak felháborodására arról beszélt, hogy a nagy teljesítményű tisztítókészülékkel kellene eltávolítani a zűrös külvárosokból a huligánokat. Sarkozyt érzékenyen érintette, hogy Pécresse felelevenítette ezt a szerinte félreértések övezte kijelentését, még ha a keményvonalas imázsán dolgozó jelölt pozitív kon­textusban emlegette is, váltig állítva, hogy ő majd „előszedi a Kärchert a pincéből”. Sarkozy hallgatása mindenesetre annyira kényelmetlenné vált a közvélemény- kutatásokban egyre gyengébben teljesítő Péc­resse számára, hogy elszántan keresi az alkalmat a közeledésre. A volt köztársasági elnök viszont tartja magát ahhoz, hogy majd a megfelelő időben elmondja, kit támogat. A Le Figaro szerint Sarkozy nagy figyelemmel követi Zemmour ténykedését, és Macronnal is jó kapcsolatokat ápol, akinek részéről kellő tiszteletet érzékel – ellentétben Pécresse-szel.

Befolyásos igazolás: Éric Zemmour háta mögött immár Marion Maréchallal <br> Fotó: AFP/Clement Mahoudeau

Visszatérve Zemmour javaslatához: Védrine idiótának minősítette az ötletet, szerinte Macron megtette a tőle telhetőt, és az egyedüli aktorok, akik segíthetnek megoldást találni a konfliktusra, nem a franciák, hanem Gerhard Schröder, az ENSZ főtitkára, a kínaiak vagy az izraeli miniszter­elnök. Clément Beaune is rövid úton elutasította a javaslatot, mondván, nem nevezhető komoly felvetésnek az, hogy ilyen súlyos helyzetben követek járjanak el, Zemmour pedig csupán a régebben „teljes mellszélességgel vállalt Putyin-pártiságát” próbálja feledtetni. Hogyan tovább az exújságíró Zemmour számára? A minap kivágta talán utolsó aduját is azzal, hogy maga mellé állította a Le Pen klán harmadik generációját képviselő, konzervatív körökben igen népszerű Marion Maréchalt. Ha az ő segítségével sem szerzi vissza lendületét, aligha zárhatja megelégedéssel a kampányát.

Nyitókép: Akkor még jó ötletnek tűnt: Marine Le Pen Vlagyimir Putyinnál. Fotó: 2017-benAFP/Michael Klimentyev/Sputnik

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés