Csütörtök este, a horvát fővárosban érdekes eseménynek lehettek tanúi a gyanútlan járókelők. Ugyanis éjfél előtt nemsokkal lezuhant egy repülőgép a Jarun tó mellett, amelynek robbanását még a város központjában is hallani lehetett,
a helyszínen három méter átmérőjű kráter keletkezett.
A szakértők véleménye szerint, egy feltehetően Ukrajnából elindított, TU-141 típusú szovjet harcászati felderítő robotrepülőgép zuhant le a horvát főváros területén – írta meg az ATV, az Index.hr című helyi hírportál információi alapján.
A lakosok bejelentés után, a rendőrség azonnal kiérkezett a helyszínre. Bár szakértők véleménye szerint pilóta nélküli jármű zuhant le, ugyanakkor sajtóhírek alapján a roncstól nem messze két ejtőernyőt is találtak. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy a roncsokról készült fotókat, felvételeket ne osszák meg az interneten. Az ügyben még nem szólalt meg az illetékes minisztérium – írja az MTI.
Az alábbiakban tekinthető meg a helyszínelésről készült videó:
Nyitókép forrása: Twitter