Tűz ütött ki péntek reggel a Jón-tengeren egy olasz zászló alatt közlekedő, 237 utassal és 51 fős legénységgel haladó hajó fedélzetén, amely az északnyugat-görögországi Igumenica kikötőjéből tartott a kelet-olaszországi Brindisi felé – közölte a görög kikötői rendőrség. A forrás tájékoztatása szerint eddig nem számoltak be áldozatokról.
Kosztasz Tacafadosz, a görög kereskedelmi tengerészetért felelős államtitkár a Szakad görög magánrádiónak azt mondta, hogy minden utas épségben van, és a mentőcsónakokban tartózkodik. Az Euroferry Olympia utasszállító hajó utasait Korfura szállítják – közölte a görög parti őrség, amely megkezdte a mentési műveletet.